Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - SZÍNHÁZ - Juhász Dósa János: Közép-európai féregsorsok (színházi kritika)
SZÍNHÁZ Miért nincs cseh/szlovákiai magyar dráma? Az elmúlt nyolc évtized talán legnagyobb adóssága irodalmunkban, hogy nem született meg a dráma. Ez így persze nem pontos, hisz az ötvenes években Egri Viktor legfőbb feladatának tartotta, hogy ezt a műfajt is bevezesse -irodalmunkba, s meg is jelent egy drámakötete, amelynek néhány darabja (Gedeon ház, Ének a romok felett) magyar és szlovák színpadokon is jelentős sikert aratott. Színházi vezetőink el szokták ugyan mondani sajnálkozva, hogy ami nincs, az nincs, de sosem teszik hozzá, hogy ebben bizony elsősorban ők a ludasak. Nem véletlen, hogy Erdélyben és a Vajdaságban komoly drámaírói teljesítmények születtek, Sütő András, Székely János vagy újabban Kincses Elemér, Visky András, s a Vajdaságban Tolnai Ottó, Végei László színpadközeibe kerülhettek, s azok a társulatok felvállalták annak a kockázatát, hogy kisebbségi drámát színpadra vigyenek, pontosabban fogalmazva, felvállalták a bukás kockázatát is. Szlovákiában csak elvétve kapott színpadot hazai bzerző, s kirívó példa, hogy a Komáromi Jókai Színház még annak az ódiumát sem mérte felvállalni, hogy a színház születésnapjára kiírt drámapályázat legjobb pályaművét bemutassa. Nem beszélve arról, hogy nem édesgette színpadközeibe legjobb íróinkat. Hiába írt az elmúlt időszakban drámát Fülöp Antal, Csehy Zoltán vagy Tőzsér Árpád, nem hogy az ő darabjaikat, de a még sikeres drámaíróvá érett Egri darabjait sem vették elő társulataink. Egyetlen színházi szakember volt, aki nyitni mert, és felvállalta a szlovákiai magyar drámát, Beke Sándor, aki annak idején Kassán is megpróbált lehetőséget teremteni (Gál Sándor, Gyüre Lajos), de Komáromban a Bástya Színházban is élt ezzel a lehetőséggel (Mészáros László). Dráma helyett irodalmi színpad Istenkísértő vállalkozás történelmi regényt színpadra írni, főleg akkor, ha az diametrálisan ellentmond a színpad törvényeinek. Dobos Földönfutók c. darabja tömény líra, amely ráadásul szinte egymástól független két szálon mozgatja a cselekményét, filmszerű vágásokkal lépked át korokon s helyszíneken. Két férfi találkozik véletlenszerűen húsz évvel az események után, s szép lassan, szinte egymás mellett elbeszélve felelevenedik egy közösség vészterhes korszaka. A pilóta Feketevízről jön, s azok közé a betelepülők közé tartozik, akik azért jöttek, hogy megbontsák az egységes magyar diaszpórát. De sorsa elválaszthatatlan a magyarságétól, akit maga az író képvisel, az ő kálváriáját kísérhetjük nyomon a harmincas-negyvenes években. Zsi- dótlanítás, háború, magyarüldözés, csempészés, mint egyetlen megélhetési forma, magyarországi kitaszítottság, hiszen sem itt, sem ott nem kellettünk. (Ne keressünk persze semmilyen párhuzamot napjainkkal.) Két megtört, csalódott férfi tér vissza a múltba, hisz csak így remélhetik, hogy a múlt feldolgozásával talán megtisztulhatnak. Amire akkor volt igény, ma nincs. Beke Sándor mégis vállalta, hogy ellenmegy a korigénynek, de amíg Gál Sándor darabját igen sikeresen tudja revübe oltva fogyaszthatóvá tenni, addig Dobos szövege teljesen ellenáll a kísértésnek. Beke az egyszerűbb formáját választja a regény megfejtésének, a pilóta (a darabban Jaro) szerelmi kudarcát teszi meg az előadás vezérfonalának, s erre próbálja meg felépíteni az
