Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - SZÍNHÁZ - Juhász Dósa János: Közép-európai féregsorsok (színházi kritika)
SZÍNHÁZ előadást. Az írót megszemélyesítő Boráros Imre nem is jelenik meg a színpadon (helyette a filmfelvételen olvas fel jelentéktelen és a darab felfejtése szempontjából lényegtelen passzusokat), s inkább szalagcímekben próbálja a történelmi hátteret felvázolni. Egyes szereplők sokkal nagyobb szerepet kapnak a regénybeli súlyukhoz képest, van, akinek a történelmét továbbírják, sőt visszamenőlegesen is megpróbálják az előzményeket felrakni, míg mások érdemtelenül elsikkadnak. Gallai Nelli szerepét dolgozza ki Beke Sándor a legpontosabban, s Varga Lívia mintha csak lelépne a könyv lapjairól. Mellette az apját játszó Dudás Péter kap még lehetőséget a rendezőtől. A Járót játszó Petrik Szilárdot ez az előadás is rossz formájában találja, nincsenek érintkezési pontjai az előadással. Gallainé szerepében Kövesdi Szabó Mária ezúttal önmaga marad, de igazából nincs is mit elmondania. A többiek viszont csak vázlatosan kerültek fel, vannak, akiket mint Szofer lébi és a lánya, akiknek Beke a múltját próbálja felfejteni, holott Dobos az ő későbbi tragédiájukat írja meg, amely kísértetiesen hasonlít az író és a kitelepített magyarok sorsára. A regényben kulcsszerepet kap Pallai, a csempész, aki az előadásban csak külsőségeiben jelenik meg, az ő igazi tragédiájáról is csak a regényből értesülhetünk. így Pólós Árpád hiába tesz meg minden tőle telhetőt, lemaradunk a tragédiájáról. Ez lesz a sorsa Berei Erzsinek (Germán Lívia) is, az író első szerelmének, akinek szintén egy nyúlfarknyi jelent jut. A többiek csak statisztálnak, s nem felerősítik, hanem elmossák a drámát. Beke Sándor rendezése inkább az irodalmi színpad eszközeivel él, túlzsúfolja emberekkel a színpadot, s mintha ezt kérte volna a díszleteket és jelmezeket készítő Szőke Anitától is. A tüll- fuggönyök által három részre osztott színpad tökéletesen alkalmatlan színházi előadásra, s a ki-bejövő szereplők csak felmondanak egy szöveget, de nincs módjuk annak részleges illusztrálására sem. Az előadáson nem segítenek a Gál-revüben bevált filmdokumentumok sem. A tüllfuggönyök miatt többnyire élvezhetetlenek, nem árulnak el semmit a kort nem ismerő nézőnek, s nem igazán tudom megfejteni azt sem, hogy egyesek miért szerepelnek hol élőben, hol vetítve a színpadon. Az előadás drámának igen kevés, történelmi illusztrációnak pedig túl sok, s nemigen tud megfelelni eredeti céljának, hogy legalább részben megmutassa történelmünk egyik sötét, mégis fehér foltját a nagyérdeműnek. Az viszont felettébb erénye az előadásnak, hogy soha ennyi protokollvendég és újságíró nem jelent még meg egy kassai premier bemutatóján, akik töredelmesen végigülték az előadást, és nem tüntettek már a szünetben a távozásukkal. Soha ennyi recenzió még nem született egy felvidéki bemutatóról, s ez talán reménnyel tölthet el bennünket. Dobos László regénye ugyanis megérdemelné, hogy a Sorstalanság c. Kertész Imre-opuszhoz hasonlóan ott legyen minden középiskolás könyvespolcán, s Vadkerty Katalin korszakos művéhez, valamint Ladislav Takác összeállításához hasonlóan megjelenjék szlovákul is, figyelmeztetve, hogy a letagadott múlt nem segíti elő a jövő megértését, s nem biztos, hogy fogódzók és identitás nélkül túl tudjuk élni ezt az értékzavaros XXI. századot. Juhász Dósa János
