Irodalmi Szemle, 2005

2005/5 - Mács József: Trianon harangjai (regényrészlet)

Trianon harangjai nyelvű szigeteket, hogy azok majd a mi rovásunkra terjeszkedjenek. így jöttek lét­re tiszta magyar vidékeken a kolonista falvak. A közelünkben is van ilyen.- Ennél még veszedelmesebb, hogy új iskolákat építettek a magyar községek­ben - emelte fel a szavát Körtés Szilveszter. - Itt van tölünk nem messze a kis Eger- falva. A Szlovák Liga elérte a vezetőinél, hogy szlovák iskolát építhessen. Mikor el­készültek, a homlokfalán megörökítették az átadás dátumát: 1928. Aztán a magyar tanító szomorúan tapasztalta, hogy a szülők a szlovák iskolába íratják a gyereküket. O meg, szegény feje, katedra nélkül maradt! Égerfalva lelkűkben elveszett gyerme­keiért is egyfolytában szólhatna a harang!- Köszönöm, nagyon köszönöm, hogy mindezeket elmondták helyettem a presbiter urak! Magyarázatot adtak arra, miért kell a harangnak az élőt is elsirat­nia! - lelkendezett Dési Barna. Lendhegyi János a továbbiakban meg sem mukkant, nehogy okvetetlenkedé- sének az legyen a vége, hogy a szemére vetik, megváltoztatta a nemzetiségét, és Dolmányos Béla neki is harangozhatna. Habár szerinte a nyelvét és a lelkét nem vál­toztatta meg a reszlovakizáló bizottság, s amit előttük elmondott, abból egy szó sem volt igaz. Neki különben is erről az egészről az a véleménye, hogy a halottá nyilvá­nított élők között is jócskán lehet tetszhalott, ami tudomása szerint Jámboron két­szer fordult elő. Egyszer a dédnagyapjával, akit csak hallomásból ismert. Meghalt annak rendje és módja szerint. A koporsóba is beletették, annyira a másvilágra kí­vánkozott, de akkor jött a halottkém, és vizsgálóeszközével, a libatollal éppen az or­ra alatt kaparászott, amikor a halott mocorogni kezdett a koporsóban, majd felnyi­totta a szemét s felült. Akik fölötte álltak, és zokogtak, mind kiszaladtak a házból. Egyszóval, ha van a valóságos halál beálltával tetszhalott, akkor az élőnél is lehet, okoskodta ki magában, és olyan bölcsnek találta az elgondolását, hogy újra szólás­ra jelentkezett.- Tessék, parancsoljon, Lendhegyi uram! - biztatta készségesen Dési Barna.- Jobban végig kell gondolnunk, kinek mikor harangoztassunk. A dédnagy- apám rendesen meghalt, mégse halt meg, a halottkém kiderítette, hogy csak tetszha­lott. Az élők között is lehetnek ilyenek...- Igaza van Jánosnak! - élénkült fel Siket Miklós. - Az én nagyapám kórház­ban halt meg, és az orvos azt mondta nagyanyámnak, siessen haza, intézkedjen. Még el sem rendezte jóformán a temetést, nagyapám hazagyalogolt a kórházból, és amikor nagyanyám meglátta, az ijedtségtől úgy összeesett, hogy tíz halottkém se tudta volna talpra állítani. Ugye, emlékszik erre a tiszteletes úr?! Hogyne emlékez­ne, hiszen fiatal lelkészként temette el őt! Az én nagyapám is tetszhalott volt, mint a Lendhegyi János dédnagyapja.- Jó, hogy előjöttek ezekkel a példákkal! Valóban jobban végig kell gondol­nunk, kinek harangoztassunk, kinek nem - sóhajtott egy nagyot Dési Barna. - De ha már összejöttünk, arról határozzunk, hogy az élőknek is harangoztatunk. Örül­nék, ha a presbiter urak rám bíznák a döntést!

Next

/
Oldalképek
Tartalom