Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - Duba Gyula: Galambtemető (2.) (regényrészlet)
Duba Gyula kulcsra zárva, nyílásán, lyukain fehér vagy színes papírok kukucskálnak. Egyike a leghétköznapibb berendezési tárgyaknak, mindennapi, mint a szemeteskuta, ása- tag, akár az ajtók előtt a lábtörlők. A férfi számára azonban pótolhatatlan lehetőség, a várakozás s az álmok kopott metaforája. Vágyak célpontja, a remény fellegvára. Milyen nagyszerűség lehet, amit ilyen rozoga jószág rejteget? Újságok és levelek, néha pénzesutalvány, még többször fizetni való számlák, reklámok és üzleti küldemények, a mindennapi élet nem jelentéktelen, ám ritkán sorsdöntő hara- burdjai! A férfit azonban, amikor a zöld talány előtt áll és kulcsait keresi, lebírha- tatlan reménykedés, elemi vágyakozás és eleve rezignált kíváncsiság fogja el. Benne lehetne! Talán éppen most benne lesz! A ládikában lapul, amit oly régóta, szinte egész életében vár. Nem tudja, mi az! Azt sem sejti, mi lehetne! Talán híradás valami nagy dologról, aminek a részese lesz. Meghívó egy sorsdöntő eseményre. Értesítés, hogy kivételes előnyt élvezhet, talán számadás arról, hogy érdemei vannak, munkája kiváló és eredményes. Nem lehet meghatározni, mi lehetne még. Olyan jelzést, üzenetet, ami maradéktalan és mély örömöt szerezne, nem is örömöt, inkább kielégülést és megnyugvást, valamiféle elégtételt! Az asszony örömvágya egészen más természetű, az alapvető különbség szembetűnő. Mintha jókedvvel született volna, nem mástól várja, hanem magában hordozza az életörömöt. Boldog, hogy az öröm benne lakik! Ismerjük a kitörő öröm fogalmát, oka kell, hogy megnyilvánulhasson. Szép illatos virág az öröm, de gondozásra van szüksége, megértésre a világ részéről. Aki azonban magában hordozza, mint az asszony, mindig talál okot, hogy melengesse és boldoggá tegye ez a spirituális energia. Az íróasztal mellől nézem, ahogy az előszobában fésülködik. A szépítkező nő mozdulatai mindig elbűvölnek, megragad belső bájuk, ahogy a száját festi, ajkát formálja, csücsöríti, bevásárolni megy. Napos őszelőn, ilyenkor fény ragyogja be a lakást, az ember jó érzéssel ébred és nem gondol a bajokra, nehéz álmára is elnézően gondol, megbocsát az éjszaka rémeinek, nem törődik velük. Finom ebéd lesz holnap, mondja az sszony, bevásárolok a hétvégére! Mosolyogva elmegy, bizakodva, könnyedén és fiatalosan, s az ember szöszmötöl az íróasztal mellett, mintha dolgozna, ám igazából rágondol és várja, hogy az asszony visszatérjen. Jó öt nézni ilyen napon, ahogy a konyhában teszi a munkáját és dúdol közben. Amikor jön, nem csenget be, kulccsal nyitja az ajtót, bár nehéz csomagokat cipel, nem panaszkodik mint máskor, a magas emeletekre, a sok lépcsőre, nem látszik fáradtnak. Jókedvet sugároz, könnyed elégedettséget.- Szép napom lesz... ragyogó az idő... - mondja, s még le sem tette csomagjait, le sem vetette könnyű kabátját -, kedves élményem volt... Éppen a Jesensky utcán mentem, mindenütt nagy ragyogó fények ültek, a reggel világos és jóízűen illatos, s mintha mosolyogna a város. Talán még a nevetését is hallottam. Két autóbuszjött szembe egymással, s amikor találkoztak, a fiatal sofőrök egymásra néztek, intettek és nevettek, olyan jókedvűen köszöntötték egymást, hogy mosolyog-
