Irodalmi Szemle, 2005

2005/4 - SZEMTŐL SZEMBEN - Onagy Zoltán: Lezárult egy korszak...

Onagy Zoltán beszélgetése Németh Zoltánnal

telepített német falvak templomtornyaira. Azt is tudtam, hogy melyik kommunista helyi vezető hány elemit végzett, ötödikben bukott-e vagy hetedikben, mennyi cementet lopott ki a kultúrházból. Mint gyerek, úgy érzem, mindent tudtam, csak figyelni kellett a felnőttekre.

* Nógrádi eszmélésemnek köszönhetően Mikszáth, Madách szinte rokonnak számított. Mennyire határozta meg az érdeklődési kört az - kommunizmus ide, szocializmus oda -, ők mégiscsak érinthető, létező, éhezhető irodalom voltak szemben a zsírosán támogatott - ma éppen bezúzásra, selejtezésre ítélt - kortárs irodalommal (hogy nevet is említsek: Berkesi, Szilvási stb.). Hogyan jelentkezett ez a fura kettősség: az irodalmi hagyományok és az irodalom szeretete egy jogilag szlovák nyelvterületen ébredező irodalmár számára?- Nagy szerencsém volt abban a tekintetben, hogy kivételesen boldog gyerekkorom volt, értelmiségi szülők, rengeteg korosztályombeli fiú, szolgálati lakásban éltünk az iskola mellett, az iskolapark által körülhatárolt ideális területen. És persze mellé egy egészen jó könyvtár, Móricz-összes, Verlaine, kortárs német líra, anyám irodalomszeretetének köszönhetően. Már egészen fiatalon könyvmoly (a- pám kifejezése) lehettem.

Lehet, hogy csalódást fogok okozni azzal, amit most mondok, de a magyar irodalom nem nagyon érdekelt. 15-16 éves koromtól, amikor már tudatosan kezdtem olvasni, Camus, Joyce, Rimbaud, Lautréamont, de Sade, Heissenbüttel, illetve a kortárs irodalom, Nádas, Esterházy, Tandori, Garaczi izgattak. Madách és Mikszáth afféle kötelező iskolai penzum volt inkább.

Olyan, hogy szlovák irodalom, meg sem érintett, és úgy tudom, ezzel nem vagyok egyedül, csak a szlovák szürrealisták (Záry, Strázay, Rúfus), magyar fordításban. De fiatalkoromban az sem izgatott, hogy szlovákiai magyar irodalom. Először a Próbaút című antológia, valamint Cselényi László és Tőzsér Árpád versei által kerültem kapcsolatba ezzel a konstrukcióval, ebből a három irányból érkezett a szlovákiai magyar irodalmi hatás, de akkoriban nem a külső konstrukció érdekelt, hanem maga a szöveg, hogy mit lehet belőle hasznosítani. Végül is verseket írtam, tehát érthető is. így aztán evidensebb volt Michaux, Hans Arp, Franz Mon és Tandori, mint azok a helyiek, akiket nem ismertem, nem olvastam.

* Mielőtt átugranánk: a hetvenes évek felvidéki irodalmát, annak Magyarországról látható állapotát jelzi, hogy a halála után szerencsésen és véletlenül felfedezett stószi remete - Fábry Zoltán - az egyetlen magyar nyelvű, az irodalmi köztudatban jelen lévő alakja nyitja és zárja a sort. Ki tudnád egészíteni?-Nos, én, mint gimnáziumi eminens, khm, egy versenyre készülve végigolvastam tizenhat éves korom táján Fábry majdnem minden művét, de ma valójában nem nagyon tudok mit kezdeni ezekkel a szövegekkel, akkor mondjuk meg lehetett nyerni velük egy versenyt. És úgy látom, az idősebb generáció kivételével má