Irodalmi Szemle, 2005
2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Gál István: Apró szolgálatok József Attilának
Gál István: Apró szolgálatok József Attilának Nemegyszer kísértem haza a Bécsi kapu térről a késő éjjeli órákban József Attilát Hatvany Lajos vendéglátó házából. 1935 őszén csaknem közös folyóiratot csináltunk. Az Apollo mint humanizmust hirdető orgánum nyilván Thomas Mann és Ignotus elismerő nyilatkozatának hatására rokonszenves volt Hatvanynak. Ignotus pesti tartózkodásakor Hatvany meghívta Ignotus Pált, Remenyik Zsigmondot, József Attilát, Bókát, Révész Andrást és engem, hogy javasolja az Apollo havi folyóirattá való átalakítását. Különböző okok miatt a terv nem valósulhatott meg, de amikor megalakult a Szép Szó mint kombattáns folyóirat, Bóka egyik legszorgalmasabb munkatársa lett. A Szép Szót magam is támogattam; prágai útjuk előkészítéséül az ottani Új Szellem 1937. október 15-i számát sikerült a Szép Szó különszámá- nak megtenni. Ignotus Pállal csináltunk interjút, Fejtő Ferenc és Remenyik Zsigmond cikket írtak, azonban természetes, hogy József Attila akkori idegállapota miatt nem vállalkozhatott az útra. Egyik könnyebb napján a Siestából bejött a városba, és a ma róla elnevezett utcában akkori kedvelt találkozóhelyünkön, a Pichmichian nevű presszóban ültünk le. Azért találkoztam vele, hogy legalább egy izenetet kicsikarjak tőle. Ő fáradtan, de tiszta logikával kifejtette, hogy képtelen megírni a cikket. Akkoriban jelent meg Thomas Mann fontos nyilatkozata, és ezt nézegetve mégiscsak elhatározta magát arra, hogy legalább egy rövid cikkel hozzájárul a Szép Szó csehszlovákiai kőrútjának előkészítéséhez. Cikke még idejében érkezett Prágába, és halbfet- tel szedve meg is jelent. A József Attila összes munkáinak szerkesztője meg is jegyzi, hogy ez volt az utolsó prózai írása. A mai költő föladatai Irta József Attila „»Meggyőződésem, hogy az a költő, aki ma emberies állásfoglalás dolgában az embernek a politikában felvetett létkérdésére megtagadja a választ, s a szellemet az érdeknek elárulja, a szellem terén is elveszett ember.« »Politikai és szociális szemszögből nézve, a szellem nem egyéb, mint az embernek vágya jobb, igazabb, boldogabb s az önérzetes emberhez méltóbban alkalmazkodó életföltételekre... az érdek pedig azt jelenti, hogy valaki ily változás esetén megrövidül s ezért e változás megvalósulása elé a legaljasabb, valóban gonosztevői eszközökkel igyekszik gátat vetni - habár egyébként tisztában is volna vele, hogy ezt már sokáig nem teheti.« Thomas Mann írja ezeket a Szép Szó 12-ik számában, és azt hiszem, aki költő, az Th. Mann-nak a szavait olyan örömmel hallgatja, mintha saját maga közölné társaival, jóllehet érezné, hogy van még hozzátenni valója. De hol az az igazi költő, akinek, ha embertelenségre bukkan (s hol nem bukkan embertelenségre éppen a mi korunkban?) ne volna hozzátenni valója a világhoz és művéhez, az emberek közös müvéhez és önmagához? A költő alkot és ez nem jelent kevesebbet, mint hogy alakítja a világot, az emberi világot, az emberiséget azoknak a segítségével, akik a társadalmi munkamegosztás révén mással lévén elfoglalva, úgy osztoznak