Irodalmi Szemle, 2005
2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Pomogáts Béla: Megbékélt lázadó
Pomogáts Béla: Megbékélt lázadó lyét övező hivatalos gyanakvás már szertefoszlott 1956 után), aztán próbálták mondani - de most már elítélő módon - ugyancsak kommunistának, hogy aztán éppen az utóbbi másfél évtizedben előkerítsék azokat a különben korábban is ismerhető dokumentumokat, amelyek szerint a fasizmusról és a kommunizmusról egyformán lesújtó véleménye volt. Ezek a dokumentumok korábban persze egy jól zárt páncélszekrényben várták az időkjeiét, amely meghozza feltámadásukat. József Attila szüntelenül meghalt és szüntelenül feltámadott, e világi Krisztusként, mondhatnám: „lázadó Krisztusként”, akivel mindig kénye-kedve szerint járt el a történelem, a hatalom és a politika. Pedig ennek a mindig megerőszakolt és megalázott szellemnek valódi és a földi létben is felismerhető transzcendenciá- ja van - és ez költészete. József Attila sorsát ugyanis nem a mindenkori politikai kurzusok atavisztikus színjátékai, szellemi kannibalizmusa szabja meg, hanem az a költészet, amelyet küzdve a világgal és a szenvedéssel, költőként mindig diadalmasan létrehozott. Van persze ennek a költészetnek eszmei, közéleti és politikai üzenete is. Figyelni mégis magára a költészetére kell mindenekelőtt: arra az értékvilágra, amelynek maga a költészet - a filozófus Johann Georg Hamann szerint: „az emberiség anyanyelve” - ad a hétköznapi világnál, vagyis a politika és az ideológia világánál magasabb értelmet és küldetést. Talán most már véget érnek a József Attila sorsa és öröksége körül zajló küzdelmek, és felmagasodhat a költő, aki nem pártokkal és doktrínákkal, hanem Istennel és a történelemmel, az emberiséggel és Magyarországgal folytatott dialógust. Az Oda, az Eszmélet, A Dunánál, a Hazám költője, akinek centenáriumát most ünnepeljük, és fejet hajtunk azok e- lőtt az értékek előtt, amelyek József Attila művében és szellemében örökké érvényesek maradnak. JÓZSEF ATTILA BALOLDALISÁGA Ma már, legalábbis az én tapasztalataim szerint, nem kell a költő emlékének értetlen és indulatos politikai vádaskodásokkal szembesülnie. Ám jóllehet a mögöttünk lévő egy-két évtized kutatásai (a többi között Szabolcsi Miklós, Németh G. Béla, Szőke György, Beney Zsuzsa, Tverdota György, Horváth Iván és N. Horváth Béla könyveire és tanulmányaira gondolok) hitelesen és árnyaltan mutatták be József Attila elhelyezkedését a két világháború közötti magyar szellemi és politikai élet irányzatai között, mégsem felesleges felhívni a figyelmet gondolkodásának és világképének néhány olyan tulajdonságára, amely korábban, főként az iskolai irodalomoktatásban, talán nem kapott megfelelő magyarázatot. Ilyennek vélem például a költő baloldaliságának kérdéskörét. József Attila, ez mindenképpen vitathatatlan, szocialistának, szocialista költőnek tartotta magát: ezt versek, tanulmányok és nyilatkozatok egész sora tanúsíthatja. Vagyis a két világháború közötti magyar szellemi életen belül a baloldalhoz tartozott: tanulmányozta a Marxtól és Engelstől származó ideológiát, elítélte a tőkés társadalmi rendet, a Horthy Miklós kormányzó nevéhez fűződő hatalmi beren
