Irodalmi Szemle, 2005
2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Pomogáts Béla: Megbékélt lázadó
Száz éve született József Attila dezkedést, és életének egy nem túlságosan hosszúra nyúló szakaszán (1931 után) részt vett az illegális kommunista párt tevékenységében. Mindez nem jelentett kivételes írói életutat a két világháború közötti korszakban, midőn a magyar irodalmi élet igen nagy része ellenzékiként és baloldaliként határozta meg magát, gondoljunk akár a Nyugat körül gyülekező irodalomra, akár a népi írómozgalomra. Igaz, ez a két írói tábor nem fogadta el a marxista ideológiát, és idegenkedve vagy éppen elítélő módon tekintett a kommunista mozgalom törekvéseire. A történelem, tudjuk jól, szinte mindig az uralkodó politikai és hatalmi tényezők játékszere. A „baloldaliság” (és a ,jobboldaliság”) fogalma ilyen módon vált játékszerré a mögöttünk lévő fél évszázadban is: korábban minden, amit az uralkodó hatalom (a kommunista hatalom) értéknek tekintett, baloldali minősítést kapott, hogy azután a rendszerváltás után maga a „baloldaliság” váljon gyanús fogalommá. Holott, talán megkockáztathatjuk azt a megállapítást, hogy a kommunista rendszer valóságos hatalmi stratégiájának és működésének az igazi „baloldalhoz”, tehát az emberi szabadság és egyenlőség eszményéhez vajmi kevés köze volt, hiszen leginkább éppen a szabadság és az egyenlőség eszményeit csúfolta meg. Mint ahogy a két világháború közötti korszak végén uralkodó rendszernek sem volt igazán köze a „jobboldaliság” hagyományos értékeihez, azaz a nemzeti függetlenség és a nemzeti identitás értékvilágához. Hogy az igazi „baloldaliság” valójában mit is jelent, azt egy Babits Mihály- tól származó idézettel tudnám hitelesen megvilágítani. Babits természetesen nem volt szocialista (még a fogalomnak a „szociáldemokrata” vagy „keresztényszocialista” értelmezése szerint sem), de a maga nagy kulturális tradíciókra épített nemzeti és demokratikus elkötelezettsége szerint „baloldali” volt. Baloldal és nyugatosság című, 1930-ban keltezett személyes vallomásában olvasom a következőket: „Mi mások voltunk, s nagyobb kockázatot vállaltunk. Nem a politika választott el előzőinktől, hanem éppen az, hogy túl voltunk az ő politikájukon; az ő problémáik minekünk nem voltak problémák; a mieink nem is politikai, hanem világnézeti problémák voltak; tudtuk, éreztük, hogy ezen múlik minden; a magyar politika kicsinyes játék volt csak; mi kérdéssé tettük magát a magyarságot, magát a politikát s emberségünket és művészetünket; átéltünk minden világnézetet, szocializmust és arisztokratizmust, apostolokét és tiszta artistákét; s ha csak szép verseket akartunk - mint Ady mondta, »gyönyörűket írni«: az is több volt, mint egyszerűen csak szép vers, az is tüntetés volt és tiltakozás az e- gész akkori magyar glóbus ellen, mely nem ismert verset a cigány nótáján túl. Ebben voltunk valahogy mind baloldaliak, azaz ellenzék; noha egymás közt a legkülönbözőbb hitvallással, s egyenként is és évek sorjában, a legkülönbözőbb hitvallásokat járva meg.” Végezetül pedig a következőket jegyezte le: „Az irodalmi baloldal az igazi, azokból rekrutálódik, akik nem engedelmes girouette-jei a szeleknek, hanem szabad madarak ellenséges viharok közt; pártjuk az igazság, osztályuk a nép; s ezenkívül egyedül vannak, egyedül az egész világ ellen.”
