Irodalmi Szemle, 2005

2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Pomogáts Béla: Megbékélt lázadó

Száz éve született József Attila

POMOGÁTS BÉLA

Megbékélt lázadó

József Attilának, akinek most századik születésnapját ünnepeljük, nemcsak rövid élete volt zaklatott, hanem most már közel hét évtizedre kiterjedő utóélete is. Annak idején ő kérdezte az utókortól éppen Ady Endre költői sorsát faggatva: „Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta / szóval, tettel és hallgatással is?” Mondjuk ki, József Attila szellemét is többször megölték és megerőszakolták a mögöttünk lévő közel hét évtizedben. Csontjait több alkalommal áthelyezték, megesett, hogy titokban, a nyilvánosság teljes kizárásával (mint 1963-ban, a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjának előkertjébe, annak demonstrálására, hogy József Attila a kommunista párt saját költője volt), eszmevilágát és szellemi örökségét meghamisították, és valóságos irodalomtörténeti bűvészmutatványokkal kísérelték meg az uralkodó hatalom ízléséhez és dogmáihoz alakítani mindazt, amit szellemiségben és eszmékben, költészetben és emberi tanúságtételben hátrahagyott. Igen, József Attila emberi sorsa és költői öröksége, nem egyedül a mögöttünk hagyott közel fél évszázadban (1945 és 1990 között), nemegyszer az erőszakos és gátlástalan politikai, illetve irodalomtörténeti mesterkedések kiszolgáltatott áldozata volt.

Szabadjon felidéznem két személyes tapasztalatot. 1991. március 15-én az első szabadon választott kormány művelődési minisztere, Andrásfalvy Bertalan József Attila-díjjal tüntetett ki (ez a díj az irodalmi, illetve irodalomkritikai munkában elért eredményeket ismeri el). A díjat a Néprajzi Múzeum (egykor a Magyar Királyi Kúria, azaz a legfelső bíróság) patinás palotájában adták át (az Országházzal szemben), s az ünnepséget megelőző percekben felkeresett egy ifjú rádiós hölgy, és megkérdezte: „nem zavarja önt, hogy egy József Attiláról elnevezett díjat kell átvennie?” Őszintén mondom, nem értettem a kérdést, ezért visszakérdeztem, majd döbbenten hallottam a magyarázatot: „József Attila kommunista volt.” Nem sokkal korábban, még a rendszerváltás napjaiban láttam egy budapesti kertvárosi utcában (ahol történetesen a szüleim laktak), hogy valakik a József Attila utca tábláját vastagon bekenték fekete szurokkal, és eljutott hozzám annak híre is, hogy újpesti szobrát le akarták dönteni. Régen történtek ezek, talán nem is kellene beszélni róluk, és most, hogy a költő születésének centenáriuma elérkezett, remélhetőleg az egész magyarság, tehát a határon túl élő magyarság is fel fog sorakozni emléke körül.

Azt a kálváriát, amelyet József Attila emléke és öröksége bejárt (és ennek a kálváriának a része volt korábbi „kommunista költőként” történt megdicsőülése is!), mindazonáltal nehéz mellékesnek tekinteni. Igen, József Attilát mondották gyalázkodva fasisztának (Moszkvában, néhány esztendővel halála előtt), mondották magasztalóan kommunistának (egy egész korszakon keresztül, miután a szemé