Irodalmi Szemle, 2005

2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Duba Gyula: „Egy keserű nép sír belőlem”

Száz éve született József Attila

azonosak: dacos lángolás, majd elbizonytalanodás és kételyek, végül lelki-szelle- mi elborulás! Szépségimádatukon belül mily kiáltó ellentétek: az antidemokratikus német és a népi szegénység fájdalmát kiáltó magyar művész ellentéte, amely szinte azonos korokon belül a kulturális minőségek ellentmondásainak mértéke lehet.

íróink állandó témája a szegénység, a reformkor óta ez mintha nemzeti sajátosság lenne. Erős szociális színt s az ezzel összefüggő forradalmiságot viszi a költészetbe. Ez a forradalmiság Petőfi, Ady és József Attila legsajátabb tulajdona. Petőfi a szabadság forradalmára, Ady a magyar európaiságé, Attila a szegénységé! A közelmúlt eszmeisége állócsillagokként látta őket a nemzeti szellemiség egén. Az irodalomtörténeti kép, propagandisztikus célzatossága mellett is - igaz! Költészetük, a nemzeti újkor fényes jellemzője, ahogy haláluk is. József Attila rövid élete és alkotói sorsa jellemzi a magyar sors és kultúra tündöklését és nyomorúságát. Fényt a szellemi ragyogásban, nyomort a huszadik századi kultúrlétben. Lucához című versében írta: „Egy keserű nép sír belőlem...” A költészetéről felvázolt képhez, versei mellett a Szép Szó József Attila Emlékszámából keresünk korabeli támpontokat. A folyóirat 1938. január-februári (21.) számaként jelent meg, két hónappal a költő halála után. Curriculum vitaejét tartalmazza, utolsó versei és három fényképe kíséretében, aztán megemlékezéseket, méltatásokat, adalékokat barátai, írótársai tollából. A folyóiratszám - hasonmás kiadását a költő halála 50. évfordulóján jelentette meg a budapesti Szépirodalmi Kiadó - mai olvasata döbbenetes élmény; mennyire költőóriásként tartotta őt számon a korabeli értő irodalom! Néhány minősítő idézet! Móricz Zsigmond: „...ő egy síkra vetítve éli a két létezést, a nincstelen, elsodort proletárét és a diadalmas költőét...” Déry Tibor: „Nagy költő volt, töredékes müve a magyar irodalom legnagyobbjai közé törekszik.” Reményik Zsigmond: „A kételkedés és hit tették rapszodikussá életét, viszont valósággá költészetét is ugyancsak ez tette, a hit és a kételkedés.” Ignotus Pál: „Nem tudom, mi tombolt benne erősebben: a tudás, az intellektuális biztonság-e, lírai vágya-e, vagy a sze- reteté, melyben, tán éppen végzetes magányossága miatt, minden porcikájával fel a- kart oldódni.” Fejtő Ferenc: „...költészete a tragikus párbajnak, a dallam és szöveg, a lélek s a külvilág, a költő és kora egyenlőtlen mérkőzésének példázata.” Bóka László: „Akárhol ütjük fel művét, akármelyik szavába kap bele elemző éberségünk, mindenütt ember és stílus teljes korrelációját vallják a sorok.” Füsi József: „...költészetében a természet nem alkalmi képek sorozata, hanem tervszerű költői munka anyaga.” Nádass József: „Meghökkenve hallgattam e felbukkant fiatal legényt: merészen és csökönyösen kiállt a rímes vers mellé.” Szélpál Árpád: „Kifejezetten intellektuális lény volt, aki nem tudott gondolat és gondolati rend nélkül élni.”

Az irodalomtörténet számon tartja konfliktusait: Horger Antal tanár úrral, Ba- bitscsal, kisebb összetűzéseinek, sértődöttségeinek, amelyek komoly lelki válságokat okoztak számára, se szeri, se száma. Magányos félrehúzódásai ismertek, élete végére elmélyülő kétségbeesését tudjuk. Ellentmondásos kép: társkeresése és állandó igyekezete, hogy szeressék, azonosulási készsége egyrészt, másrészt túlérzékenysége és