Irodalmi Szemle, 2005
2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Duba Gyula: „Egy keserű nép sír belőlem”
Duba Gyula: „Egy keserű nép sír belőlem” dúl, hanem a vers lelkét éreztem meg. S ez a lélek szép és örök, s ma is él, bár az eszmei fogalmaknak már az emlékképe is halvány, ám a vers élő költőiség. A vers- lélek nem eszmeiség, de nem is összecsengő szavak üres szépsége, hanem olyan nyelvi szépség, amely csodás módon a világgal teljes! Régen olvastam a költőtől, nem idézhetem pontosan, csak a lényegét hogy „sokan formának hiszik verseimben, amit én tartalomnak vélek!” Ő tartalom és forma meddő vitáján kívül áll. Nem érdekli, mert nem így éli meg a problémát. Nála összesimul és egymásba olvad a kettő. Átjárhatóság van köztük, békés rend, egység. A költőiség harmóniája. József Attila verseit úgy (is) olvashatjuk, ahogy zenét hallgatunk. Vagy ahogy a természetet szemléljük s benne az életet. Szavai, fogalmai pontosak, nem földhözragadtak, ám nem is elvontak, szinte naturálisán élők s mégis átszellemültek. Amikor azt írja: „Flóra, csináljunk gyereket,/ hadd vessen cigánykereket / mert én nehéz vagyok már”, eszünkbe sem jut megbotránkozni vagy mosolyogni, elámulunk, megérint az élet csupasz őszinte szépsége. Megfog valamilyen roppant, szinte kozmikus méretű természetesség. Megsejtjük a költészet lényegét: drámaian érezni, ám szépnek látni és őszintén láttatni a világot! Nem véletlen, hogy a Szép Szó-t szerkesztette. Nem könnyű ezt érteni, magyarázni még nehezebb. Rüdiger Safransky Nietzsche életrajzában fejtegeti, hogy a költő-filozó- fus a francia és német szellemiség különbségét abban látta, hogy míg a francia inkább a civilizáció, a túlélés szempontjait tükrözi, addig a német szellem a kultúra mélységei, a tragikus lét és a halál megértésére törekszik. Hajói értjük, könnyedebb szellemesség és drámai metafizika ellentétéről beszél. Amennyiben elfogadjuk a felvetést, József Attila a német szemlélethez áll közelebb, de úgy, hogy egész mélységében magyar! „...hogy ne legyünk német gyarmat!” Magyar volta a feltételezett azonosságon belül alapvető különbséget (is) jelent. Nietzsche azt a maga- biztosságot példázza, a szellemi hatalom öntudatát, drámaérzetét és tragikumát, a- mely a nagy kultúra gondolkodójában él. A világteremtő kiválóság lehetőségét, az Übermensch eszméjét a művészetben látja, az alkotó testesíti meg azt a felsőbbrendűséget - Safransky szemlélteti, hogy használta ki ezt a nácizmus, de Fábry is ír róla 1950-ben -, amelyért a filozófus tagadta a demokratikus létjogokat és akár ha- talmilag korlátozta volna az „alacsonyabbrendü” fajok életterét, s amely szemlélet a társadalmi megbecsültség és anyagi biztonság talaján épül, mint a művészi eszmények istenítése. Ezzel szemben József Attila létalapja és morális értékrendje, melyre költészete épül: a (magyar) szegénység! Eletsorsuk rokonvonásai mellett Nietzsche arisztokrata, József Attila proletár! Ne féljünk a fogalmaktól, történelmi vonatkozásában mindkettő helytálló. A művészetben sem fér meg egymással az arisztokratizmus és a népi lelkiség, más-más értékrendet jelentenek. Nietzsche, nyelvereje révén költő-gondolkodó. József Attila elemien költő, lénye lírai, ám gondolkodónak is kiváló. Verseiben a valóság képi jelrendszere a logika törvényeinek is alávetett. (A líra logika, de nem tudomány!) Más korban éltek, az anyagi biztonság és mindennapi szegénység ellentétében, sorsuk vonásai mégis sokban
