Irodalmi Szemle, 2005

2005/1 - Koncsol László: Mit várhatunk az időtől (előadás)

Mit várhatunk az időtől

kalló amerikai példát. A kis és a nagy nemzeti imperializmusok, a különöző módszerekkel dolgozó gyarmatosítók és hol nemzeti, hol ideológiai alapon államosítok közös célja, hogy minél több embert forgassanak ki jogos tulajdonukból. Ezt tették velünk, felvidéki magyarokkal több ütemben, ilyen vagy olyan hivatkozással, s hogy lássuk a több évtizedes állami fosztogatás eredményét, vegyük elő a Szabad Újságot, mely hétről hétre közli a nevesítetlen földek tulajdonosainak jegyzékét. Jelenlegi helyzetünk egyik magyarázatát ebben az elborzasztó méretű vagyonvesztésben kell keresnünk, s bár ez ma már csak részben orvosolható, aki ilyen helyzetben van, haladéktalanul igényelje vissza földvagyonát. Másik magyarázata, hogy népünk az államkapitalizmus nyomása alatt nem tehette azt, amire a modem európai fejlődés kötelezte volna, nem termelhetett ki magából helyi és regionális kis- és középvállalkozókat. Nem polgárosodhatott. A rendszerváltás utáni gyors, kapkodó, oxigén- és tőkehiányos, számtalan módon akadályozott vállalkozáspróbák csak évtizedek múlva alkotják meg azt a biztos alapot, amelyre jövőnket építhetjük.

Nem szükségszerű a falvak kiürülése; sem Ausztriában, sem Svájcban, sem sehol nem szembesülünk ilyesmivel - de a maradáshoz és fejlődéshez ősi családi tulajdonra, számos helyi mezőgazdasági, ipari, kulturális és kereskedelmi vállalkozásra van szükségünk. Szövetkezésekre, jó iskolákra, kiváló lelkipásztorokra és pedagógusokra, kultúraszervezőkre, orvosra, sportpályára, szolgáltatásokra, könyvtárra, falumúzeumra, népfőiskolára, ének- és zenekarokra, takarékszövetkezetekre, boltokra, polgári biztonságra, összetartásra, társasági életre, változatos lehetőségeket kínáló művelődési házra - és sok-sok gyermekre. Most hallottam, hogy a világ népessége 2050-re kilencmilliárd lesz, ifjúkorom kétmilliárdjával szemben, de a magyarországi polgároké hét és fél millióra zsugorodik. Ez ismét egy elborzasztó tény, mely a XX. század ideológiai, társadalom- és gazdaságfilozófiai, politikai és hódító nagyhatalmi beavatkozásainak folyománya. A mi jövőnk sem ígér jobbat, s tekintve az öregek várhatóan magas, 40- 45 százalékos arányát, a produktív, munkára fogható népességhányad nem bírja majd ellátni a társadalom működtetéséhez szükséges feladatokat. Az improduktív Magyarország, amelyre támaszkodnunk kellene, mankókra szorul, s kézenfekvő, ha az utódállamoktól szívja el, mint már napjainkban is, a jól képzett, fiatal munkaerőt. A mi területeink kiürülnek, helyünkre a cigányság és a szlávság nyomul, de a helyzet az anyaországban sem fog javulni, amíg a gyermekvállalásban nem áll be markáns fordulat. Egy gyermekellenes közszellem az utódállamokból átszívott magyarokat is eluralja - és sterilizálja. Hajói emlékszem, még a hatvanas évek derekán olvastam a budapesti Elet és Irodalom egyik cikkét, amely a budapesti népesség fogyásáról értekezett. Sápadt a gyermekvállalási kedv, írta a szerző, ezért a város gyorsan ki is ürülne, de szerencsére itt van a rengeteg vidéki fiatal, megtöltik a munkásszállásokat, s a hiányt folyamatosan kitöltik. Az írottakat tovább gondoltam, s akkor döbbentem meg először. A főváros az egészséges vidéki iijúságot elszívja, ezzel a vidék népszaporulata gyérül, de ez a föláramló réteg munkásszállásokon vagy albérletekben él, ahol