Irodalmi Szemle, 2005

2005/1 - Koncsol László: Mit várhatunk az időtől (előadás)

Mit várhatunk az időtől

szes, katonás rendben, s a sziget lakott területein több méter magas árvizek söpörtek végig. Ahány hurrikán, annyi özönvíz. Az ok: valakik a sziget teljes erdőállományát kiirtották. Azt tették, amit a népmese félkegyelmű hőse: elfűrészelték az á- gat, amelyen ültek, s nyakukat törték. A Szovjetunió nem állta a gazdasági versenyt, képtelen volt modem mezőgazdaságot és könnyűipart kifejleszteni, s hogy olyan-amilyen szinten fönntartsa magát, azzal kereskedett, amivel a Teremtés megajándékozta: arannyal, ezüsttel, szénnel, nyersolajjal, gázzal és nyers fával. A délamerikai őserdők irtási iramával csak Szovjet-Oroszországé vetekedhet. Az Ala- csony-Tátra fenyvesei sárgulnak, tavasszal ugyanezt láttam az óturai hágó nyugati torkolatánál, az északnyugat-csehországi fenyőkből a kémia száraz cirokseprűket csinált, a szibériai folyamok síkvidéki, Bős típusú vízi erőművei feltöltötték a medreket, alámosták, elláposították a környék talaját, s egy Franciaországnyi mezőgazdasági területet tettek tönkre. A Káspi-tengert a szovjet természet-átalakító tervek révén egy-két évtized választja el a teljes kiszáradástól, legközelebbi nyelvrokonaink, a chantik és a manysik északnyugat-szibériai szállásvidéke pedig a barbárul kitermelt kőolaj hulladékában tocsog.

Ez mind az ember ostoba, a beavatkozások következményeit végig nem gondoló tevékenységének folyománya, s harminc-negyven év alatt játszódott le földünkön. Gyermek- és ifjúkorom a természet édeni kulisszái között csordogált. Én még ittam a Laborc vizét, falum népe hordókban szállította haza, mert édes volt, lágy és selymes, nem olyan, mint a kútjainké, s a folyó hemzsegett a halaktól meg a vidráktól, a határt a klasszikus rend szerint három művelési ágban hasznosították, egyharmad legelő, egyharmad kaszáló és egyharmad szántó, két erdővel és két folyó vízzel, a legelőket három gulya és két ménes járta, s a falut három etnikum lakta, a magyar, a cigány és a zsidó, és béke volt, és volt grófi nagybirtok és minden- s ma alig maradt benne valami és valaki. A zsidókat a németek gázba fojtották, Lónyay grófékat a szovjetek elkergették, falum nagyszerű földművelőit szovjet mintára tönkretették, házaik kiürültek, s a falura szaporodó cigányok költöznek beléjük. A képlet ismerős: falum cigányai a nyáron feltörték és kiürítették a boltot, csak a pirospaprikát és borsot hagyták szétszórva a padlón, hogy a szagnyomokat a rendőrkutyák elöl elrejtsék. A falu népe retteg — és pusztul. Nemcsak az elvándorlás meg az egyke miatt, hanem azért is, mert a vajáni hőerőmű és a csernobili robbanás miatt pusztítja a rák. Az egykézéssel vágják maguk alatt a fát, más eszközzel, családi (nemzedéki) és nemzeti távlatban, mint azok, akik a környezet pusztításán buzgólkodnak. Amazok már rég nem kézi, hanem gépi erővel, láncfűrésszel és nehéz gépekkel, emezek terhességmegszakítással és fogamzásgátlókkal.

Falum népességének ma már több, mint a fele iskolázatlan cigány - és munkanélküli. Nem az a baj, hogy cigányok, hanem az, hogy gyöngén iskolázottak. Különös paradoxon, hogy mégis ők tartják fenn szülőfalum magyar alapiskoláját, mert a magyar gyermekek többségét a szülők már évtizedek óta szlovák iskolába járatják. így a cigányok nyerhetnek némi rendszeres tudást a magyar kultúráról és