Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - Koncsol László: Mit várhatunk az időtől (előadás)
Koncsol László nyelvről, a magyarok viszont jóformán semmit. A világ így fordult ki a sarkából. Ha így folynak tovább a dolgok, s nem látom, hogy másképp alakulnának, falum sorsa magyar és keresztény (református, római és görög katolikus) szempontból megpecsételtetett. A XX. század, a két világháború vérvesztesége és egzisztenciális rémülete, Trianon és Párizs, német fasizmus és szovjet kommunizmus, cseh imperializmus és szlovák sovinizmus kiszívták lelkűnkből az életerőt s a létfenntartás ösztönét. Célt, feltételeket, kapaszkodókat, értékeket és eszközöket kellene adnunk az embereknek, hogy új életre támadjunk. Ha még nem késő! De hány év az, amíg egy fordulat gyümölcsei az emberek életében és lelkében-elméjében az ösztöneikig megteremnek, és megérlelődnek. Ez harminc, negyven vagy ötven esztendő, s én úgy megyek el, hogy teljes bizonytalanságban maradok felőle. Lesz-e még addig megújulni képes magyarság? Mert nekünk így kell föltennünk a kérdést. A szlovákok, a csehek, a németek s az Európai Unió többi nemzetei tegyék föl a maguk kérdéseit, s válaszoljanak rájuk a maguk érdekei szerint. Nekünk a saját riasztó kérdéseinkre a saját válaszainkat és megoldásainkat kell keresnünk. A felvidéki magyar sávra, mely kiürülőben van, a kevés gyermek, a városokba vándorlás, az egyre tömegesebbé váló kiköltözések, a külföldre áramlás és a disszimiláció következtében több irányból nehezedik etnikai nyomás. Legerősebb a növekvő szociális terhet cipelő cigányoké, erősödik az északról egyesek szerint szervezetten leszivárgó szlovákoké, de az utóbbi évtizedben már egyéb, főleg tá- vol-keleti bevándorlókkal is találkozunk. Holland, dán, német földbérletekről hallok, s nevesítetlenül maradó földjeinket valószínűleg szlovák és nyugati vállalkozók veszik majd bérbe és tulajdonba. Ok tudnak velük mit kezdeni, mi nem. A belső népesedési arányok s az európai és világtrendek ismeretében megjósolhatjuk, hogy mindhárom nyomás erősödni és győzni fog, s a magát kihalásra ítélt felvidéki - Kárpát-medencei - magyarság helyére, ha nem következik be egy teljes mentális fordulat, s nem telítődik a tér, amelyet ezerszáz évig laktunk, biológiai jelenlétünkkel, nyelvünkkel, kultúránkkal, civilizációnkkal, vállalkozásainkkal és intézményeinkkel - nem mások ellen, hanem önmagunkért. Az agresszió bűn, az önvédelem viszont nemcsak jog, hanem kötelesség is. Elmulasztása szintén bűn, a Teremtő akarata ellen való vétek. Itt van aztán az erkölcs kérdésköre, amelyet tárgyaljunk most a szó tágabb értelmében. Szerelem, család, dohány, alkohol, becsület, kábítószer, bűnözés, vandalizmus... Egy csallóközi magyar szervezett bűnözői csoport számos véres egyedi leszámolás után pár másodperc alatt tíz vetélytársát löveti szitává, s a régió népe megkönnyebbülten sóhajt föl, mondván, na végre! Jól ismerem a sziget XVII-XIX. századi bűnügyeit, s állíthatom, hogy ilyen a környéken korábban nem fordult elő. A nép várja, hogy most már az igazságszolgáltatás a gyilkosokkal is leszámol, de a védelem és a gyanúba fogottak büntető- és eljárásjogi huzavonája folytán a bíróság képtelen meghozni ítéleteit. A gyanúsítottakat szabadon engedik, s kiszolgáltatják őket egy új banda fegyvereseinek. A szervezett bűnözés, a gyér-