Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - TANULMÁNY - Neszméri Tünde: A magyarországi szlovákok Závada Pál regényeiben
A magyarországi szlovákok Závada Pál regényeiben 75 SZLOVÁK JELLEMEK Általában, ha kisebbségekről van szó, azt tartjuk pozitívnak, ha a nemzeti öntudat erős, minden érzést és tettet annak alárendelő személyiségekről beszélhetünk. Hogy ez mennyire helyes, azt most ne firtassuk. Ha az alapján kell kategorizálnom a Jadviga párnája szereplőit, hogy kiben mekkora az anyanyelv megőrzésének a szándéka és ki mekkora hévvel tart ki szlováksága mellett, mindenképpen Bacovszky Márton tiszteletest kell elsőként megemlítenem. Bacovszky tiszteletes Štefánik tábornok halálára gyászmisét adott, amit a hívek többsége nem érzett át annyira, mint lelkipásztoruk. A gyászszertartáson elhangzottakat Ondris naplójában így kommentálta: „Énnekem, őszintén szólva (s úgy láttam, a többségnek hasonlóképpen) nemigen volt miért megrendülnöm. Az illető űr biztosan derék egy szlovák ember volt, de hát nem ismertem és se elévülhetetlen érdemeiről, se különösebb hőstetteiről nem tudtam valójában semmit. Hogy Bacovszky pedig ekép- pen istenítve ápolta eddig is kultuszát, az énrám pont ellenkezőleg hatott.”12 A naplóíró kifejezte nemtetszését a tiszteletes túl heves szlováksága ellen. „Bacovszky Tisztelendő már istentiszteleti szolgálatainak is elébe sorolja a Románia maré szent ügyét. Mert idestova egy hete odavan szívélyes kapcsolatokat ápolni kedves megszállóinkkal és kifosztóinkkal, s mint hírlik, a szlovák hazafiság bűvöletében ismételten követségbe készül küldeni önmagát, hogy a Nagyromániához való csatlakozás hő óhaját kinyilvánítsa. Rosza Palival már nem is vitatkozom ezen.”13 Rosza Pál tanító, Ondris gyerekkori barátja is a nemzeti érzelműek közé sorolható. Az ő otthonában is szerveznek a szlovákok gyűlést, azt, amelyiket Ondris ki akart hagyni, hogy ne kelljen jelentést tennie Szilágyi kapitánynak, aki minden egyes gyűlésről mindent tudni szeretett volna. „Rövid volt, el is kellett sietnie, annyit hagyott csak meg, hogy másnap menjek el Bacovszky Tisztelendőhöz, pénteken pedig ez ügyben látni akar...”14 Szilágyi kapitány hozta haza Ondrist a frontról, ezért „hálából” jelentéseket kellett tennie a rendőrnek a szlovákok gyűléseiről. Ondris nemegyszer kifejezi a lejegyzéseiben, hogy neki ez az egész „szlová- kosdi” csak kényelmetlenség. Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy minden gyűlés után jelentést kell tennie Szilágyinak, de nem hiszem, hogy csak ez az oka, hiszen az első gyűlésre is csak felesége unszolására ment el, illetve azért, mert azt mondták neki, apja is biztosan megtette volna. „A »szlovákok estéje« különben hasonló volt az előzőekhez, az utána való hónapokban pedig követte még kettő (...). Könyökömön jöttek már ki Bacovszky dagályos, kígyótekergésű frázismondatai a ma- tyica-hazánk, népünk, földünk és nyelvünk iránt kebelünkben lobogó szeretetről s a hűség eltéphetetlen kötelékeiről.”15 Egy kevés nemzeti öntudat azért szorult Ondrisba is, hiszen a frontról hazatérve írt egy cikket a „Hős tót legény Galíciai esete” címen. A cikkben egy tót legény vitézségét írja le, aki megmenti mások életét, sajátját nem féltve, mondhatni nagyobb hősként feltüntetve a szlovák legényt, mint a többi nemzet fiait, akik a harcban részt vesznek. A nemzeti öntudat meglétére Ondrisban enged következtetni az is, hogy az e- gyik gyűlésen, amikor a tiszteletes felvázolja, hogy csatlakozni fognak Szlovákiához
