Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Fellinger Károly versei: (Napraforgó, Kiszáradt a rózsa-fácska, Búzavirág)
65 Feliinger Károly versei Napraforgó Tálcán nyújtja a fejét oda, egy aranytányéron istenem, benne a nap magára ismer, hideg a fénye és idegen. Tenyerébe rejtve az arca, levelére meg rá van írva, mint a szégyenlős tündérlányka, már a fejét is elfordítja. Kinyílt az első kis virága, irigység lett a glóriája, árnyékát magára próbálja, az elmúlás úgyis bevárja. Forog a világ körülötte, felébred tán egy másik bolygón, szíved a kebled, jaj, kinőtte, napraforgóm, ó, napraforgóm. Búzavirág Kiszáradt a rózsafáéska Kiszáradt a rózsafácska, azt álmodta jó anyám ma, odaát már hull a szirma, odaát még hull a szirma. Odaát majd a vázába rózsát szakajt idejében, hogyha leül asztalához megpihenni a jó isten. Kiszáradt a rózsafácska, azt álmodta jó anyám ma, elmegy tőlünk nemsokára, a nagykönyvben meg van írva. Odaát majd a vázába rózsát szakajt idejében, mikor leül asztalához búcsúzkodni a jó isten. Búzavirág, búzavirág, jaj de pici ez e világ, elásott kincs, oly parányi, nem is lehet megtalálni. Búzavirág, búzavirág, jaj de pici ez a világ, elásott kincs, oly semennyi, haszontalanság keresni.
