Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Mács József: A költészet örök csillagai alatt (Tőzsér Árpáddal a szülőfalujában)
64 Mács József megrendezendő ünnepi műsorra. A rendezvény díszvendége Tőzsér Árpád költő. Fellép az almágyi női éneklőcsoport, az óbásti női éneklőcsoport, a füleki »Rakonca« ifjúsági táncegyüttes, a gesztetei »Barkó« női éneklőcsoport, a detki (Magyarország) »Tamóca« táncegyüttes. Házigazda: a péterfalai menyecskekórus és a gyermek-citerazenekar...” Az ünnepi műsorban kiemelt helyen szerepelt Tőzsér Árpád köszöntése és tiszteletbeli polgárrá avatása. S én, aki őt meghatottnak és a könnyeit nyelő embernek soha nem láttam, a művelődési ház színpadán, ahol szerintem elsősorban mégiscsak az ő tiszteletére szólt a dal, a tánc, a citera, a vers, neki is könnyben úszott két szeme pillája, mint a Petőfi-vers hősének, a szája is meg-megrándult köszönőbeszéde közben, olyan benyomást keltve, mintha szülőfaluja művelődési házának színpadán egyszerre kisgyermekké változott volna vissza. Érzékeltethette volna beszédében eddig megjelent vers- és tanulmánykötetei hosszú sorával az őt magasba emelő lépcsőfokokat, de nem tette. Csillogtathatta volna magyar és világirodalmi ismereteit, az új, modern irodalomról szóló elméleteit, de ezt is mellőzte. Falubelijei nyelvén beszélt arról, hogy ő most már költőként is, emberként is végérvényesen és megmásíthatatlanul Gömörpéterfala polgára! Egyetlen magyar irodalomtörténeti kiadványban és tankönyvben sem hallgatható el, hogy őt ez a falu adta a magyarságnak és a világnak! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a helyi polgármester, Köböl Gyula, s Pelle Sándor, a testvérfalu, a magyarországi Detk polgármestere, a gyöngyösi főiskola professzora, és Sebők Valéria, a Csemadok rimaszombati területi választmányának elnöke Tőzsért köszöntő szavaiban is, a művelődési ház e- gész nagy termét összefogó hangulatban, s az éjszakába nyúló közös éneklésben, versmondásban szintén. S én, aki késő éjszaka, már azon törtem a fejem, hogyan lehetne véget vetni az önfeledt éneklésnek, versmondásnak s visszajutni a távoli szálláshelyünkre, a legszívesebben felültem volna a egyik Tőzsér-vers „pornójának” a nyergébe, s meg sem álltam volna Rimaszombatig: Egyszerre világos lett minden: a kegyelem napja ez ma, Isten küldött egy ponnilovat is nékem, hogy azon jelenjek meg az égben. Felültem a ponni piros nyergébe, a kert is szebb lett onnan nézve. Elénk terült a csillagos este, léptettünk föl, föl, egy mennyei versbe. Később, mikor aztán valóban sikerült elindulnunk szép hazánkból, a póni helyett persze az autónk is megtette. De a csillagos este előttünk és fölöttünk valódi volt, olyan, amilyen az csak a szülőföld fölött lehet, mert a szülőföld maga a mese, s fölötte mindig a költészet örök csillagai szikráznak.