Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Pereszlényi Sándor: A száműzött (elbeszélés)
56 Pereszlényi Sándor kán megtelt férfiakkal. Szorgalmasan vedelték a sört, miközben meghányták-vetet- ték a hét politikai és gazdasági eseményeit és lehalkított hangon szapulták a kormányt, a különböző szintű pártvezetést, mindenkit, akinek véleményük szerint az országban uralkodó áldatlan állapot felróható. Nyilvánvaló volt, hogy közeli barátok, ismerősök, úgymond törzsvendégek, mert belépése pillanatában rögtön észrevették, hogy idegen lépett a sörözőbe, s hangjukat még halkabbra fogták.- Megengedik? - fordult az egyik asztalnál sörözgető két férfihoz.- Üljön le, ha már itt van - dörmögte az egyik nem túl barátságosan, szemmel láthatóan nem örülve az új asztaltársnak. - Mi járatban van errefelé? - kérdezte színlelt érdeklődéssel.- Az öcsém a szomszéd községbe nősült, hozzá megyek látogatóba. A buszra várok - válaszolt az őrnagy hangosan, hogy lehetőleg a szomszéd asztalnál is hallják, miközben a pincér elébe tette a fehéren habzó sörrel telt korsót.- No, akkor igyekezzen - bökött az ujjával a másik a söröskorsó felé a busz mindjárt itt lesz.- Egészségünkre - emelte meg a söröskorsót az őrnagy, egy hörpintésre felhajtotta, fizetett, és hangos köszönéssel kiment a megállóra.- Jó huzatja van - jegyezte meg elismerően az egyik férfi, s intett a pincérnek, hogy jöhet az utánpótlás. Az őrnagy felszállt a beérkező buszra. Nem kerülte el a figyelmét, hogy előtte egy utas a szomszéd községbe váltott jegyet. - Ugyanoda - mondta a vezetőnek, s helyet foglalt a hátsó ajtó közelében. A város szélén levő megállónál leszállt, elindult visszafelé, s amikor az autóbusz eltűnt a kanyarban, egy erdei ösvényen a domb tetején ágaskodó kilátótorony felé vette az útját. Félúton járhatott, amikor egy kis pihenőt engedélyezett magának. Egy kis ideig hallgatózott. Sehol egy lélek - állapította meg elégedetten. Elővette a hátizsákból a kalapácsot, a kombinált fogót és a csavarhúzót, s az ösvénytől néhány méterre csörgedező patak mellett egy nagyobb szikladarab alá rejtette. Ezek a szerszámok feleslegesek voltak. Tudta, hogy a határövezetben a lakosok nagy része együttműködik a határőrséggel, s csak óvatosságból vette meg őket, nehogy valaki a mindössze egy drótvágó ollót vásárló idegen férfi és az államhatárt elzáró drótkerítés között ösz- szefüggést keressen. Tizenegy előtt néhány perccel ért a kilátóhoz. Felment a toronyba, kifújta magát, kortyolt a konyakból, megevett egy zsemlét, egy darab kolbászt, majd a korláthoz lépett és lenézett a völgybe. A ragyogó tavaszi napfényben kitűnő kilátás nyílt a domb alatt háromszáz méternyire húzódó kettős drótkerítés végtelennek tűnő szakaszára. Jól ismerte a tájat, kegyvesztettségét megelőzően, a határőrség parancsnokának tudtával, de a legnagyobb titoktartás mellet tucatnyi alkalommal találkozott a külső kerítésnél a túloldalon beépített informátorral. Elővette a távcsövét, és árnyékba húzódva, balról jobbra aprólékosan szem- iigyre vette a határszakaszt. Gondosan ügyelt, hogy a nap fénye ne essen a távcső-
