Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Németh István versei: Az vagy, ami voltál, Furcsa, alaktalan állatok, Elnehezült szavak, Kutat ások, Feljutottam a kopár hegyre, Mondjak le a szavakról?
28 Németh István versei Furcsa, alaktalan állatok Furcsa, alaktalan állatok: most teremti őket az isten. Még szennyes a keze, körme alatt feketéllik a gyurma. Modem, legmodernebb, születik a jövő gyermeke. Furcsa, alaktalan állatok: költi hozzájuk a génterápiát, kezet, lábat gyúr, ondót köpül, keresi a nevüket, szemük színét próbálgatja az ablakpárkányán. Furcsa alaktalan állatok: Az egyiknek három kezet, hat lábat faricsgál, térdeket, fület lehel a hátába, elégedetlen, ha csak béget. Furcsa, alaktalan állatok: szárnyakat is próbál nekik teremteni, álmokat és teret, ahol ez is, az is élhet, széldeszkát is kerítésnek. Elnehezült szavak Kívül-belül élek itt: Megszületetlenül. Száműzött otthonomban száműzetetlenül, száműzetetlenül száműzött. A nyelvem, a nyelvem csupa ragacs, kidagad, bedagad, torkomba ragad. Kiáltanék, hiszen fáj, de ki érti meg száműzetésemet? Kiálthatok? - Soroljam? - Otthon otthontalanul. Nyelvem keveredik, kavarodik, cipőmből még most is folyik a szégyen, bevagonírozhatom, ki vagon írozhatom
