Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - LEHOCZKY TERÉZ KÖSZÖNTÉSE - Lehocky Teréz: Most hagylak elmenni (novella)
20 Lehocky Teréz Az apjával szemben nem tudta megemberelni magát. A papa összeszerkesztett egy eljegyzést, megvette a jegygyűrűket is. A mama és Oszkár hiába tiltakozott. A házasság befektetésnek számított, mert a menyasszony apja gazdag volt. Persze, csak mondták, hogy szerezzenek a csúnyácska vénkisasszonynak vőlegényt, sőt úgy hitték, Oszkár szülei tehetősek, pénzesek, hiszen házuk is van. A fiatalok ott lakhatnak. Már bútort is néztek, alkudoztak, hozómra megvették. Tudakolták, mennyibe kerülne az udvari nagyszoba kifestése. A lány odahordotta a hó- belevancot. Az ágyak szemérmetlenül összetolva, s felettük egy ócska reprodukció Máriával. A kollégák élcelődtek, tudja-e, hogy kell bánni a pártával? Szinte utolsó percben menekült meg a menyegzőtől. Az ajtó csengője szakadatlan szólt, dühöd- ten, rohamokban. A náci rendőrség jött érte, hogy elvigye. Hiába volt kinyomatva az esküvő ideje, megrendelve a torta, pezsgő, a menyasszonyi csokor és ruha. Mindent megfizethetett a papa. Nem lett semmi a fiúunokából, akit a keresztelőmedence fölött víz alá tarthatna. Csak most derült ki, hogy a menyasszony apjaura se kalmár, csak mitugrász a telekkönyvben. Oszkár a táborban alaposan megkopaszodott. Lábán az otromba bakancs miatt csupa fájós bütyök. A sarka néha még gennyezett is. Oszkárt sohase érdekelték a nők, mégha gyönyörű sellők is lettek volna, csábos énekkel. Nem voltak nemi izgalmai. Neki nem kell nő, se férfi, se ivadék, se nászéjszaka... Nem volt homokos se, csak kifejletlen androgyn. Nem írhatták be az anyakönyvbe, hogy se fiú, se lány. Hát fiút írtak be, így diktálta az orvos. A papának meg se mondták. Később szokta magának mondogatni: Szörny vagyok, nemi nyomorék. Katonának ugyan besorozták. A legénységből ő volt a legjobb céllövő. De egyszer fölfedezték, hogy az egyenruha alatt kényelmesebb női nadrágot hord, s nagy volt a röhej. Egy nő se kötötte volna hozzá az életét. Utálat lett volna neki egy kétnemű lény. A mama kíméletből sohasem emlegette, inkább agglegénynek korholta, s rábeszélte őt a kolostori életre. A világért se mondta volna neki, hogy a hermafrodi- tizmus atavizmus, a fejlődés legkezdetlegesebb formája. Csak infantilis ábrázata lesz, angyalképű valaki, és máról holnapra minden átmenet nélkül majd szenilisnek fest. Nézi a tengert. Látja túlnan a szomszéd város tornyát, van ott klastrom, zárdák; felkínálkozik fráternek. Végre barátként megtalálja a nyugodalmat. Ki tudja, megvan-e még a családi ház, talán csak rom, üszők. Vagy az apja megnősült és vannak gyerekei. A mama úgyis szerzetesnek adta volna. Másnap reggel, vasárnap lévén, kiöltözött. Volt nyakkendője, zakója, ami talán inkább frakkhoz vagy szmokinghoz hasonlított. Megverte az oroszlánfejű ajtókopogtatót... Beengedték. Makogva, dadogva elmondta a kívánságát olaszul, belé- keverve latin szavakat. A perjel vagy gvardián nyomban elutasította. Nem fogadnak be menekülteket, idegent. A monostor nem szálloda, se menhely. Nekik sincs semmijük, a nácik őket is kiraboltak. Vitték a képeket, szobrokat, kelyheket múze-
