Irodalmi Szemle, 2005

2005/2 - LEHOCZKY TERÉZ KÖSZÖNTÉSE - Lehocky Teréz: Most hagylak elmenni (novella)

20 Lehocky Teréz Az apjával szemben nem tudta megemberelni magát. A papa összeszerkesz­tett egy eljegyzést, megvette a jegygyűrűket is. A mama és Oszkár hiába tiltako­zott. A házasság befektetésnek számított, mert a menyasszony apja gazdag volt. Persze, csak mondták, hogy szerezzenek a csúnyácska vénkisasszonynak vőle­gényt, sőt úgy hitték, Oszkár szülei tehetősek, pénzesek, hiszen házuk is van. A fia­talok ott lakhatnak. Már bútort is néztek, alkudoztak, hozómra megvették. Tuda­kolták, mennyibe kerülne az udvari nagyszoba kifestése. A lány odahordotta a hó- belevancot. Az ágyak szemérmetlenül összetolva, s felettük egy ócska reprodukció Máriával. A kollégák élcelődtek, tudja-e, hogy kell bánni a pártával? Szinte utolsó percben menekült meg a menyegzőtől. Az ajtó csengője szakadatlan szólt, dühöd- ten, rohamokban. A náci rendőrség jött érte, hogy elvigye. Hiába volt kinyomatva az esküvő ideje, megrendelve a torta, pezsgő, a menyasszonyi csokor és ruha. Min­dent megfizethetett a papa. Nem lett semmi a fiúunokából, akit a keresztelőmeden­ce fölött víz alá tarthatna. Csak most derült ki, hogy a menyasszony apjaura se kal­már, csak mitugrász a telekkönyvben. Oszkár a táborban alaposan megkopaszodott. Lábán az otromba bakancs mi­att csupa fájós bütyök. A sarka néha még gennyezett is. Oszkárt sohase érdekelték a nők, mégha gyönyörű sellők is lettek volna, csábos énekkel. Nem voltak nemi iz­galmai. Neki nem kell nő, se férfi, se ivadék, se nászéjszaka... Nem volt homokos se, csak kifejletlen androgyn. Nem írhatták be az anyakönyvbe, hogy se fiú, se lány. Hát fiút írtak be, így diktálta az orvos. A papának meg se mondták. Később szok­ta magának mondogatni: Szörny vagyok, nemi nyomorék. Katonának ugyan beso­rozták. A legénységből ő volt a legjobb céllövő. De egyszer fölfedezték, hogy az egyenruha alatt kényelmesebb női nadrágot hord, s nagy volt a röhej. Egy nő se kö­tötte volna hozzá az életét. Utálat lett volna neki egy kétnemű lény. A mama kíméletből sohasem emlegette, inkább agglegénynek korholta, s rá­beszélte őt a kolostori életre. A világért se mondta volna neki, hogy a hermafrodi- tizmus atavizmus, a fejlődés legkezdetlegesebb formája. Csak infantilis ábrázata lesz, angyalképű valaki, és máról holnapra minden átmenet nélkül majd szenilis­nek fest. Nézi a tengert. Látja túlnan a szomszéd város tornyát, van ott klastrom, zár­dák; felkínálkozik fráternek. Végre barátként megtalálja a nyugodalmat. Ki tudja, megvan-e még a családi ház, talán csak rom, üszők. Vagy az apja megnősült és vannak gyerekei. A mama úgyis szerzetesnek adta volna. Másnap reggel, vasárnap lévén, kiöltözött. Volt nyakkendője, zakója, ami ta­lán inkább frakkhoz vagy szmokinghoz hasonlított. Megverte az oroszlánfejű ajtó­kopogtatót... Beengedték. Makogva, dadogva elmondta a kívánságát olaszul, belé- keverve latin szavakat. A perjel vagy gvardián nyomban elutasította. Nem fogad­nak be menekülteket, idegent. A monostor nem szálloda, se menhely. Nekik sincs semmijük, a nácik őket is kiraboltak. Vitték a képeket, szobrokat, kelyheket múze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom