Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - JUBILÁLÓ ÍRÓK - Gál Sándor: Egy küzdelem emlékei (1) (Adalékok a Keleti Napló történetéhez)
Egy küzdelem emlékei (1) gi etnikumok társadalmi és kulturális mozgását, beleértve a nyugati magyarságét is. Amiként látható, vállalt feladataink, szándékaink köre tágas és nyitott önmagunk és a világ felé egyaránt. Ezt a nyitottságot az ország többi nemzete és nemzetisége irányában is fenntartjuk folyamatosan, mert reméljük és hisszük is, hogy ebben az újjászülető Európában csak az itt élő népekkel együtt lehetünk otthon.” Természetesen ezt a nem akármilyen eseményt naplóm is őrzi: „Ma, negyvenöt év után ismét magyar lapot adtunk ki Kassán. Címe: Keleti Napló. Délelőtt még az oldalkorrektúrákat néztem át, s délután három órakor a rotációs gépről kézbe vehettem az első példányt. Kolár Péter, Szaszák Gyuri és Milicky Joli volt még jelen. Mindenképpen kultúrtörténeti pillanatot éltünk meg, s örülök, hogy annyi é- ves erőfeszítésem végre megvalósult. Az idén havilapként jelentetjük meg, illetve az anyagi lehetőségektől tesszük függővé a megjelenés gyakoriságát.” E naplójegyzet kiegészítéseként illik azt is megörökíteni, hogy ott és akkor előkerült néhány üveg bor is, s a nyomdászokkal együtt koccintottunk a Keleti Napló megszületésére és majdani sikereire. A Keleti Napló I. évfolyamának első száma tehát elkészült! A címoldalon - természetesen középütt - a kassai dóm látható, s alatta Márai valamelyik írásából a következő szomorkás mondatok olvashatók: „Az ember sokáig műemléknek tekinti a dómokat. Jár csipkeíveik alatt, szentségtartókat bámul, faragott padokat, műkincseket. Mindezt udvariasan, esetleg lelkesen. De aztán behavaz szomorúságával, tapasztalatával és reménytelenségével az élet. S egy napon irigyelni kezdjük az öregeket, a vén embereket, toprongyos asszonyokat, akik - Firenzében. Chartres-ben, Párizsban, vagy Kassán - imádkozni, vagy szunyókálni, vagy emlékezni járnak a dóm félhomályába, s fogalmuk sincs a műkincsekről, melyek előtt térdelnek. Ezek számára épült a dóm. Az ő tudatlanságuk a dóm igazi értelme.” Nos, „a dóm igazi értelme” ilyen megközelítésben ugyan nem az új lap elképzelt holnapját látszott megjeleníteni, ennek ellenére Márai sorai számomra mégis valamiféle jelképi sugallatot hordoztak magukban, ami ugye a katedrális egységét, nagyszerűségét, harmóniáját, az értelmes építkezést és - igen! -, az időtlenség diadalát, az egész szépségét foglalták össze. Amiként Mihályi Molnár László verse is - túlmutatván a nap aktualitásain: „Olykor tízezer zsibbadt vágy sem elég/ s néha egyetlen szó is véd/ így megyünk eléd/ szellemek izzó forradalma//.../ Ki meglapul/ úgy hiszi halhatatlan/ ez a táj nekem így lakhatatlan/ boruljon az ólmot izzító katlan.” Hát boruljon! Merthogy abban a kavargó külső és belső mindenségben lap ugyan volt Kassán, de egyébként a lapkiadás költségeinek fedezésére egyetlen krajcárunk se volt a pénztárban. Sőt, pénztárunk se volt. Időlegesen mindent a Csemadok Kovács utcai székházában intéztünk, a járási vagy a városi bizottság irodáit, telefonjait használtuk, nemkülönben az asztalokat, székeket, írógépet, papírt, indigót...
