Irodalmi Szemle, 2005

2005/12 - JUBILÁLÓ ÍRÓK - Gál Sándor: Egy küzdelem emlékei (1) (Adalékok a Keleti Napló történetéhez)

Gál Sándor A Keleti Napló nem indul hagyománytalanul, hiszen e tájakon vetették meg elődeink a magyar írásbeliség alapjait. A szomszédságban készült a Biblia magyar fordítása; Kazinczy Ferenc, Baróti Szabó Dávid és Batsányi János Kassán alapítot­ta meg az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot, hogy csak a leg­jelesebbekre utaljunk. A közelebbi időkben, a polgári Csehszlovák Köztársaság idején számos magyar heti- és napilap jelent meg Kassán és a környező városok­ban. De Fábry Zoltán Az Út című folyóirata is ide kötődik. Komoly jelentőséggel bírt s rangos műveket jelentetett meg a Kassai Kazinczy Kiadó is. Sokszínű, sokágú ez a hagyomány, s nekünk, ma élőknek, ennek a sokszínű­ségnek, ennek a gazdagságnak a jegyében kell a jelen valóságát szemlélni, össze­foglalni és olvasóink elé tárni. Az elmúlt közel öt évtized alatt a szlovákiai magyarság életében olyan gyö­keres változások mentek végbe, amelyek az egész etnikum népességének összeté­telét átrendezték, megváltoztatták. A falun élő lakosság elvesztette az egykori kö­zösségeket összetartó kohéziós erőket, amelyek a történelem során e közösségek számára emberi és erkölcsi biztonságot jelentettek. Föllazultak azok a családi és ro­koni kötelékek, amelyek e közösségek legszilárdabb egybetartozást biztosító erői voltak. Olyan népességmozgás indult meg, amely példátlan a magyar parasztság történelmében. A fiatal értelmiség kiáramlása, a munkavállalási lehetőségek leépü­lése, leépítettsége - főleg a kisebb lélekszámú falvakban - a népességcsökkenés soha nem tapasztalt méreteihez vezetett. Az egykor magyar többségű városokban viszont az iparbetelepítés következményeként a magyar őshonos lakosság kisebb­ségbe került. Mindezek a változások a magyar népességet folyamatosan hátrányos hely­zetbe hozták. Ez megmutatkozott a képviselői-testületekben lévő arányeltolódá­sokban, a nyelvhasználatban és a gazdasági élet minden területén. Köztudott az is, hogy milyen káros következményekkel járt a magyar nemzetiségi iskolahálózat el­sorvasztása vagy az egyházi élet visszaszorítása. Az ezredvég egyik legégetőbb kérdése és gondja a környezetszennyeződés, a környezetrombolás, amely mára az emberiséget fenyegető veszedelmek közül az egyik legjelentősebb tényező. Ezzel a súlyos gonddal is foglalkozni kívánunk, és folyamatosan! Közös gondunk a tiszta levegő, a napfény, az iható víz. Ám amikor ezekről beszélünk, arra is gondolnunk kell, hogy az emberi tudat is szennyeződik. Ezért erre is figyelni kell, erre is figyelni fogunk. A valahová tartozás, az anya­nyelv, az identitás károsodásait is követnünk kell, hogy oldani tudjuk görcseit. Hogy ne a közöny, a szellemi restség, az elanyagiasodás szemlélete uralkodjon el közöttünk. A jövőt nem tudjuk, de jövendő szándékainkról beszélhetünk. Mindazon túl, amit fentebb már elmondtunk, folyamatosan szeretnénk közölni a Keleti Naplóban jó irodalmat, érdekes olvasnivalókat, s amennyiben erőnk és lehetőségeink nyílnak rá, figyelni fogjuk az egyetemes magyarság helyzetét, az egyes magyar nemzetisé­

Next

/
Oldalképek
Tartalom