Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - JUBILÁLÓ ÍRÓK - Bodnár Éva versei (Madárfészek, Hazafelé, Fáj, Tátra)
r Bodnár Éva versei Madárfészek Hazafelé A háló kifeszítve áll: Te vagy benne a rab madár. Már évek óta cipeled magaddal egyre növekvő daccal, s akarattal - a szabadság utáni vágyadat. Kiabálni szeretnél. Hadd hallják panaszos hangodat; De elmennek vergődő tested mellett, fájdalmas szódra nem figyelnek... Magadra így maradsz. Sajgó, parányi madártested nem számít már az égieknek - a föld sem vágyik befogadni... De te nem akarsz rab maradni! Emeld sebzett szárnyas, emeld egyre magasabbra! Jut még egy utolsó sóhajra erődből. Mielőtt elalélsz végleg - a helyet, hol pihensz, jegyezd meg: Ez a te otthonod. Hol a madárdal nem kívánt ének, hol mégis szabadon száll a (börtönbe zárt) lélek, Hol több a szenvedés a jónál, mégis ide rakod fészkedet: Mert ezt a földet tiszteled. Hazafelé az úton, a sötétség körbefon. Felém nyújtja magát egy-egy lehajló faág hatalmas árnyékkarja. Érzem az illatát otthonnak - hazának? Vagy csak egy bérbe adott tanyának? Mindegy. Más itt a lényeg: A csontig ható fájdalom, amibe belesajdulsz, mikor mindettől megfosztva érzed magad! Pedig a föld, min lépkedsz, suttogva válaszol: „Tiéd vagyok immár ezeregyszáz éve, bármit hozott is évszázadok réme...!” Otthon csak itt vagy, ebben a hazában: Valahol. Európában...
