Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - JUBILÁLÓ ÍRÓK - Csehy Zoltán: Hasnyálmirigy-érzékenység (Tőzsér Árpád életműve)
Szeberényi Zoltán/Tözsér Árpád Mivel most ünnepelünk, még azt is megígérhetem: Tanár Úr, ma nem vitatkozom... Boldog születésnapot kívánok. Ardamica Zorán Hasnyálmirigy-érzékenység Tőzsér Árpád életműve Tőzsér Árpád költői teljesítménye a kortárs magyar irodalom élvonalába tartozik, sőt azt is mondhatnánk, ma európai rangú költői életművet ünnepiünk. Tőzsér költészete szintetizáló jellegű, s ha legutóbbi könyvére, a Faustus Prágában című drámai költeményre gondolunk, óhatatlanul Goethe Faustjának az a jelenete jut az eszünkbe, amely szerint a költészet gyakorlatilag nem más, mint a középkori lovageszményt megtestesítő, rímes szöveg-Faust és az antik univerzum klasszikus harmóniáját reprezentáló szöveg-Heléna nászából keletkező eszmény. Tőzsér drámájában (akárcsak költészetében) hasonlóan békülnek ki a szélsőségek, forrnak egybe az ellentétek - az Ezra Pound-i hasnyálmirigy-érzékenységnek köszönhetően (vö.: Bejárat Mittel úr emlékeibe). Az az út, melyet ez a költészet befutott, ma már tanulmányok, méltatások és monográfia tárgya, s az életmű számos antológiadarabbal büszkélkedhet. De Tőzsér számomra és nemzedékem számára is meghatározó jelentőségű szerzőnek számít, hiszen írásművészetének gondolati igényessége és bátorsága, artisztikuma, a pazar műgond mind-mind példaként lebeghet szemünk előtt. Tőzsér Árpád költészetének egyik leglényegesebb vonása a folytonos metamorfózisra való képesség adománya, mely egyúttal nyelvteremtő erejű is. Ez a pró- teuszi tulajdonság rendszerint egy-egy szöveg érzékeny újraaktiválásában is testet ölt: nem egy kötet alapstruktúrájában vesz részt ugyanaz vagy látszatra ugyanaz, netán alaposabban átgondolt szöveg vagy szövegfoszlány, hogy jelezze, a szöveg i- deje nem ért véget a megírással, hogy a vers önálló életet él, s újra meg újra bekéredzkedik egy-egy nagyobb struktúrába, miközben átváltoztatja magát, hogy új jelentésekkel töltekezhessen egy új építmény magabiztos részeként. Ezek a vándorszövegek az életmű fő kommunikátorai, utólagos és majdani jelentéstartalmak retrospektív és előremutató hordozói, végtelen energiákkal dúsítják fel a Tőzsér-kor- pusz olvasását és értelmezhetőségét. Tőzsér lírája nem monologikus szöveguniverzum, erejéhez nagyban hozzájárul az is, hogy verseiben másokat is hagy megszólalni, külön hangot teremt mások megnyilatkozásainak, s ezáltal egy-egy kötete valóságos disputává alakul, vagyis a költőnek szinte minden müve soknyelvű „drámai költemény”, amely az ego identitásválságainak szövegmegnyilvánulásait ugyanúgy képes érzékenyen demonstrálni, ahogy a képe új identitásokat létrehozni.