Irodalmi Szemle, 2005

2005/12 - JUBILÁLÓ ÍRÓK - Alabán Ferenc: A kisebbségi sors elkötelezett kutatója (Fónod Zoltán születésnapjára)

Duba Gyula/Fónod Zoltán

írások az általa tervezett irodalomtörténet egy-egy fejezetét képezik majd. Ezt megelőzően a Körvonalak című kötetében (1982) fejlődésképet nyújtott a kortárs magyar irodalomról Cseh/Szlovákiában, s legjobb alkotóinak műveit elmélyülten elemezte s kritikailag értékelte.

Fonod elfogulatlan bíráló, mindig az érték köti le a figyelmét, érzékeny a gondolati jelentésre, de az esztétikai és az erkölcsi szépre is. Alapos és átgondolt, körültekintő és precíz mint irodalomtudós, igazi filológus, aki ért a történelemtudományhoz és a társadalmi kérdések problametikájához is. Irodalomtörténeti írásain kívül jól bizonyítja mindezt a szlovákiai kisebbségi magyar kultúra bizonyára legnagyobb hatású alkotója, Fábry Zoltán életművének monografikus feldolgozása (Megmozdult világban. Fábry Zoltán élete és munkássága, 1987) és műveinek közreadása is (Összegyűjtött írásai 1-12. kötet).

Fonod Zoltán pályája elején volt pedagógus, tanított különböző iskolákban, s már egyetemi évei alatt újságot szerkesztett. Később, két alkalommal (s több évig) az Új Szó kulturális rovatának a vezetője volt, s a Madách Kiadót is igazgatta. Politikai okoknál fogva távoznia kellett a kiadótól, 1983-tól a Komensky Egyetem magyar tanszékén oktatott, s három évig az intézmény vezetőjeként tevékenykedett nagy elhivatottsággal. Miután 1996-ban nyugdíjazták, 1998-ig óraadó tanárként működött, majd befejezte tanári pályáját. 1996-tól az Irodalmi Szemle, később (több éven át) a Szabad Újság főszerkesztői posztját is betöltötte egyszerre.

Szembeszegült a társadalom megmásíthatatlannak tűnő törvényeivel: nem hagyta szellemét is nyugdíjaztatni. S hála a természet megmásítható (?) törvényeinek, most is példátlan lendülettel és erudícióval szerkeszti az Irodalmi Szemlét. Úgy gondoljuk, bajban lenne irodalmi és kritikai lapunk, ha Fonod Zoltán nem végezné el ezt a munkát, s így bajban lenne a szlovákiai magyar irodalom is. Pillére ő irodalmi életünknek, avatott ápolója hagyományainknak, példája az erkölcsi kiállásnak, értője és értelmezője kisebbségi sorsunknak, kultúránknak. Irodalomtörténészként, közíróként, kritikusként, pedagógusként is teljes ember.

Sorjázó kötetei (Vallató idő, 1980; Körvonalak, 1982; Tegnapi önismeret, 1986; Kőtábláink, 1990; Szétszóródás után, 1998; Közelkép, 2000; Számvetés, 2003... stb.), valamint az általa szerkesztett kötetek, antológiák hasznos és okos olvasmányok lehetnek a fiatalabb generációk számára is, mert ezek elsősorban a kisebbségi magyar kultúra iránti szeretetre ösztönöznek. De eddigi pályájának eredményei konkrét tapasztalat- és ismeretszerzésre, tapasztalatcserére hívnak minden elhivatott és érdeklődő olvasó.

Ha Fonod műveiből és egyéb tevékenységéből ismerjük meg a szlovákiai magyar kultúrát és irodalmat, akkor közben önmagunkat is megismerjük, nagyobb hittel tudjuk vállalni hagyományainkat és jelenünket, állhatatosabban őrizzük nemzeti hovatartozásunkat, tudatosítjuk kisebbségi történelmi helyzetünket, szélesebb térben fogadjuk el a kelet-közép-európai népek egymásrautaltságának a tudatát.