Irodalmi Szemle, 2005

2005/12 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században, Babits Mihály (tanulmány)

Grendel Lajos

Magyar líra és epika a 20. században (2)

A Nyugat első nemzedékének lírája Babits Mihály (1883-1941), a lírikus

Ahogy Csokonainak Berzsenyi, Petőfinek Arany, úgy Ady Endrének Babits Mihály az ikercsillaga, vélik ma is sokan költők, írók és irodalomtörténészek. Nem alaptalanul. Babits emberi habitusa és művészi credója szinte minden tekintetben ellentétes Adyéval. A kitárulkozó Adyval szemben Babits, különösen pályája első szakaszában, rejtőzködő személyiség. A spontán, áradó Adyval szemben Babits afféle tudós költő (poéta doctus), s ez még nemrégen is bizonyos fokú leminősítése volt költészetének. Ha Ady alanyi költő, úgy Babits tárgyias költő. Amikor Ady azt állítja, hogy ő az Úr és a vers csak cifra szolga, akkor Babits ennek az ellenkezőjét, azt, hogy a dal szüli énekesét. S a kettejük személyisége és lírája közötti ellentétek számbavételét folytathatnánk tovább, ha lenne értelme, ha beleesnénk abba csapdába, amibe kortársai, de sokan még a közelmúltban is beleestek, hogy tudniillik ezt a két költőóriást megpróbálták kijátszani egymás ellenében. Volt ebben az egyik oldal részéről sunyi politika és ideológiai sandaság, a másik oldalról pedig némi arisztokratikus gőg.

Az viszont tény és való, hogy nincs még egy költő a modem magyar irodalom történetében, akit annyi támadás ért volna életében, sőt még a halála után is, mint Babits Mihály. Támadták jobbról, és támadták balról, támadták a konzervatívok, támadták az avantgárd isták, támadták a népiek (különösképpen és a leggorombábban Szabó Dezső), és támadták a kommunisták, támadta József Attila, Németh László, Lukács György. „Barátaim egyenkint elhagytak,/ akikkel jót tettem, megtagadtak;/ akiket szerettem, nem szeretnek,/ akikért ragyogtam, eltemetnek.”- panaszkodik egyik legnagyobb versében (Ősz és tavasz között). Költészetét máig érően övezi számos félreértés és félremagyarázás. Ezek közül a legmakacsabbul az a vád tartja magát ma is, miszerint Babits afféle elefántcsonttoronyba zárkózott költő, akit a nemzet és a társadalom égető problémái hidegen hagynak, aki ebben az elefántcsonttoronyban egy formalista költő arisztokratikus gőgjével farigcsálja verseit - magának. Látni fogjuk, hogy ebből a vádból semmi sem igaz. Hanyag verselők, felületes gondolkodók, önjelölt népboldogítók vádjai ezek, s persze mindenekelőtt pártkatonákká szegődött ítészeké.

Babitsnak azonban nemcsak híres bírálói, hanem híres barátai és méltatói is akadtak szép számban Szerb Antaltól Illyés Gyuláig, és tanítványa is akadt szám