Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században, Babits Mihály (tanulmány)
Grendel Lajos talan. Elmondható, hogy a 20. századi magyar költészet arculatának megformálásában minden kortársa közül neki volt a legnagyobb része. Költészetének mélyebb megismerésében és a hamis legendák eloszlatásában olyan jelentős költőutódok működtek közre, mint Rába György és Nemes Nagy Ágnes. Ez a fejezet is az ő könyveikből-kutatásaikból merít a legtöbbet. Lírájának három korszaka. Mind Rába György, mind Nemes Nagy Ágnes három szakaszra osztja Babits Mihály költői pályáját. 1920 körűire teszik az első, 1930 körűire a második fordulatot. Az 1920-ig terjedő első szakaszt Rába György a tárgyias líra, a 20-as évekét az én-líra, a 30-asokét én - tárgy-lírák é n t nevezi meg. Ugyanerre a három szakaszra Nemes Nagy Ágnes a létlíra, a mindennapok lírája és a sorstragédia költészete elnevezéseket használja. A két költőutód korszakolásának elnevezésében tehát az előbbi a költői beszéd, az utóbbi inkább a téma felől közelíti meg Babits költészetét, a lényeget tekintve azonban nincs vita közöttük. A létlíra vagy tárgyias líra szakaszát három kötet versei fémjelzik: Levelek Iris koszorújából (1909), Herceg, hátha megjön a tél is (1911), Recitativ (1916). Talán nem tűnik szőrszálhasogatásnak vagy tudálékoskodásnak, ha úgy látjuk, a harmadik kötet, a Recitativ több versében is, különösen a Béke és háború közt ciklusban, hidat képez a 20-as évek szakaszához. Lírája, nem utolsósorban a belpolitikai-társadalmi válság elmélyülése, majd a háborús események hatása alatt, személyesebbé válik. Babits, ha lassan is, eltávolodik a korábbi évtized elvont-tárgyias stílusától és bölcseleti témáitól, s ezekben az években lép színre teljes fegyverzetében a „moralista” Babits is (Május huszonhárom Rákospalotán; Fiatal katona; Magamról; Miatyánk; Húsvét előtt). Tudatlíra, tárgyias líra. Ha a nyugatosok programja a személyiség előtérbe állítása és kifejezése volt, úgy Babits a folyóirat alkotói körének az a lírikusa, aki az impresszionizmus meghaladására törekedett. Jártassága a filozófiában, magyar-francia, majd magyar-latin szakos egyetemi tanulmányai mind arra ösztönözték, hogy finom hangulatok, múló benyomások helyett az egészet keresse. Ala- kuló-formálódó versbeszédét Négyesy László stílusgyakorlatain pallérozta, s itt kötött barátságot Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával is. Arany János ihletésének és a szimbolizmus (az ő esetében főként az angol s főként Swinburne) hatásának köszönhetően elutasította, mert meghaladottnak vélte a spontánság és eredetiség 19. századi értelmezését. A magyar irodalomban oly nagy hagyománnyal bíró élményköltészettől való idegenkedése miatt érte az egyik oldalról dicséretként, a másikról vádként elhangzó minősítés, miszerint lírája intellektuális, ezoterikus, horribile dictu formalista. Holott arról van szó, hogy az élményköltészet alkalmatlan annak a problémának a megoldására, amelyet egyik korai versében, A lírikus epilógjában ekképpen vet föl: Csak én bírok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni,
