Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - Tőzsér Árpád versei (Utómodern fanyalgás a szlovákiai magyar irodalom tárgyában, Karácsonyi dal, Gyűlölet, legenda, Hol van már a...)
Tőzsér Árpád versei Magyar Irodalomnak. De ilyen erővel nevezhettük volna akár (Gombrowicz után szabadon s enyhe anakronizmussal) a már seggbe rugottak s a majdan seggbe rugandók abszurd operettjének. Az irodalomhoz sokáig alig volt több köze, mint Jourdain úrnak, aki irodalmi tanulmányai elején arra volt büszke, hogy lám ő máris prózában beszél! - Nos, hát így van ez, kedves barátom: ha a szlovákiai magyar irodalom még mindig „szlovákiai” — elég baja az neki! - De ugyanakkor érteni vélem könyvednek igazi indítékát is, tudom, hogy nemzedékünk számára az a bizonyos „van-volt-lesz?” kérdés 22-es csapda. Ha Jourdain urat megtagadjuk, fiatalságunkat tagadjuk meg. S ki tud emlékek nélkül élni? Erre bizony még egy avantgárd költő sem képes. Egyébként állítólag: annak idején a szóban forgó veszettül virágzó szlovákiai magyar irodalmat éppen te meg én támadtuk nem kevésbé veszett módon. S nem állítólag, hanem valóban: egy egész évtizedig küzdöttünk tolárd költők, írók és félig sem művelt drámaszerzők ellen, akik Shakespeare nevét főleg keresztrejtvényekből ismerték, betűnként, ahogyan azt a rejtvény kockái fokozatosan kiforogták; notórius eposzíróknak szövegelvonókúrát javalltunk, s a jambus tablettáját próbáltuk lenyeletni a „csasztuska” nevű malária-fajtában vonagló versszerzőkkel - nem sok sikerrel. De mint ahogy a politikai pártok s az ellenzékük: ma az egykori világirodalmi hevületünk s a néhai szlovákiai magyar irodalom csak együtt adják ki az emlékeink parlamentjét. S te mint hamisítatlan római jellem, XXI. századi Antonius, dicsérve temeted múltunk gyarlóbb felét is, elismerésem érte!, de azért ne vedd zokon, ha én - Cassius módra -fanyalgok is kicsit! - Befejezem levelem, kedves barátom: recenziót akartam írni könyvedről, s ez lett belőle: valami a próza és vers között, ahogy te írod könyvedben verseimről: versesszé, klasszikus igeneidhez fűzött fanyar utómodern kommentár, bújtatott anapesztusok sarujában lépő episztola. Karácsonyi dal Rebben a naptár lapja: december. Az űr fái közt este lett. Sötét erdőn hómadár vág át, lélekben fehér rettenet. Magasban autósztráda villog, talán a tejút maga az,
