Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - MARGÓ - Cséplő Ferenc: Egy kerékpáros őrvezető viszontagságai (emlékek)
MARGÓ járó és a padlásfeljáró. Amott a Kakas úr, a gabonakereskedő irodája. A túlsó falnál meg a mellékhelységek: a fáskamra, a mosókonyha és a klozet. Tessék, nézzenek be, ahova csak akarnak az urak. Az udvaron ekkorra egész kis sereg gyűlt össze: Prokopec, a városháza megbízottja; egy másik csöndesebb úriember ugyancsak a várostól; három honvéd és két fekete ruhás, pártszolgálatos nyilas. Az egyikben Féderes Jóskát, a kicsapott bandzsa diákot ismerte föl. És éppen ő vette át Prokopectől a kommandót:- No, jó asszony, hallotta még a kapuban a város megbízottjától, Prokopec úrtól, hogy mi végett jöttünk. Általános ellenőrzés! Az ura, amint mondta, kint van a fronton. Rendben; ott is a helye minden turáni vérű igaz hazafinak. De sok gyáva katonaszökevény és bujkáló zsidó csavarog a városban és a vidéken, így mindent át kell kutatni. Kivétel nincs! Honvédek, maguk a pincét, padlást, mellékhelységeket nézik át. Mi, uraim, gyerünk a lakásba - és ezzel el is indult be a konyhába. * * * A család feje a víztartályban minden szót jól hallott, hiszen a körbeépített udvar nem volt nagy. Amikor azt hallotta, hogy, honvédek, pincét, padlást, mellékhelyiségeket átnézni, majd el halt. Egyszeriben melege lett, pedig addig didergett az éjszakai fagyban kihűlt takarók között. Mint a sokágú villám némely nyári zivatarkor, úgy száguldoztak fejében a gondolatok és az emlékek. Teljesen elvesztette az időérzékét. Egy-egy nesz, hang közötti pillanat óráknak, napoknak, heteknek tűnt. Elsőnek ez ugrott be neki: Itt ült egy meleg nyáreleji este az udvaron. Valamilyen bádogtartályt tisztogatott, hogy becinezhesse. Vele szemben egy zsámolyon térdére támasztott fejjel gubbasztott Horn úr, a jól ismert vaskereskedő, a város zsidótanácsának tagja. A ház ugyanis a gettónak kijelölt körzetbe tartozott. Neki (az „árja” lakónak), a gettó szervezésekor, felkínálták, hogy átköltözhet valamelyik felszabadult zsidó lakásba, de ő arra hivatkozva, hogy neki itt a műhelye is, megköszönte a lehetőséget, de nem élt vele: maradt. így ülhetett szemben Hornnal, akit a családjával és másokkal ebbe a házba telepítettek. Amikor Horn, szokása ellenére, sokáig szótlanul gubbasztott, megszólította:- Mitől ment el ennyire a kedve, Horn úr, hogy csak némán búsul?- Mitől? Attól, hogy vége már minden reménynek! Nincs tovább! Holnap reggel megkezdődik a gettó lakóinak a bevagonírozása.- És hová viszik magukat? Valahova az országba, gyárba, dolgozni?- Mégha csak az volna, attól nem lennék úgy elkeseredve. Sokkal messzebbre visznek: Németországba vagy Lengyelországba? Ezt még nekünk, a tanács tagjainak sem mondják meg. Koncentrációs tábor lesz ebből! Maga tudja mit jelent ez, többször beszélgettünk erről. A parancs: csak a legszükségesebbet szabad összecsomagolni. Csak annyit, amennyit az ember gyalogmenetben elbír. Bent az asszonyok már csomagolnak. Ez a vég - Mester uram!- No, de Horn úr, hát miért nem szöknek meg? Legalább maguk, az erősebbek. Maga a feleségével, leányával? Zinger úr a feleségével? A Feketeháziék? Hiszen a házat, de még az utcát sem őrzi senki!- Hová, hová, merre? Minden faluban van néhány félőrült nyilas vagy megvadult csendőr. Március óta ráadásul tele az ország német katonasággal. Hová lehet itt mene
