Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szeberényi Zoltán: Ember a tájban - táj az emberben avagy az epikus lírája
KÖNYVRŐL KÖNYVRE a leghitelesebben azt az eltéphetetlen kötődést, a minden mozzanatában átélt viszonyát- „szerelmét” -, amely a szülő és felnevelő közegéhez, az emberi-írói öntudatára ébredés színteréhez, a hazává nemesedő szűkebb és tágabb földrajzi környezethez köti (vö.: Szülőföldem). Teljesítményét, munkája erényeit a kisebbséglélektanból kölcsönzött fogalmakkal tudjuk leginkább jellemezni: a művészi erőt támogató léthangulat és a bölcseleti mélységet fokozó létérzés rendkívül szerencsés és arányos ötvözetének lehetünk tanúi. Ilyen produkcióra csupán az élményképesség igen magas fokával bíró alkotók képesek. Duba pedig már korábban is bizonyította, hogy rendelkezik mind a történések, mind a plasztikus-vizuális formák kiváltotta élmények hiteles megőrzésének képességével. A „szerelemmé” kristályosodó szülőföldszeretet azonban egyik művében sem ilyen átható sugárzású, mint a könyvét bevezető tanulmányában és a hozzá csatolt szemelvényekben, vallomásokban. A mű esztétikai, ismeretbővítő, identitáserősítő hatását nemcsak a lírai övezetbe emelt tények, hanem az ízléssel és hozzáértéssel kiválasztott, felföldi tematikájú festmények is fokozzák. Sokan nem tudják, mert az író szemérmesen hallgat róla, hogy szenvedélyes gyűjtője és ismerője a festményeknek, különösen a tájainkkal kapcsolatos tematikájú műveknek. Nem véletlen, hogy a kötet illusztrációinak nagy része az ő magán- gyűjteményéből való. Olyan művészek nevével és művével találkozhatunk, mint Tallós Prohászka István, Angyal Béla, Csontváry Kosztka Tivadar, Mednyánszky László, Paul Karták, Tolnay Ákos, Szepesi Kuszka Jenő, Csordák Lajos, Weiner Král Imre, Burchard Bélaváry István, Mesterházy Kálmán, Murman József, akik nemcsak kiemelkedő művészek, de valamilyen módon kötődnek a régióhoz, amelyről a könyv szól. A Szerelmes földrajzom egy sajátos, ritkán és kevesek által kultivált műfajt képvisel. Duba a könyve lényegi üzenetét tartalmazó, hét tematikai egységre bontott bevezető tanulmányában - melynek címe azonos a könyv címével -, beszámol arról, hogy műve ötletét és címét Szabó Zoltántól, a népi írók kiváló gondolkodójának és tanulmányírójának könyvéből - Szerelmes földrajz, 1940 - vette át személyesített változatban. Szabó Zoltánban hazájától tartós távollétében, francia ösztöndíjas korában, 1940- ben ötlött fel, hogy könyvet ír a magyar tájakhoz fűződő érzelmi viszonyáról. Szerinte a két fogalom - szerelem és földrajz - összekapcsolása Cs. Szabó Lászlónál, az ún. „esz- széíró nemzedék” nagy hatású alkotójánál bukkan fel először, aki életének nagy részét hazájától távol, emigrációban élte le. Meggyőződésünk azonban, hogy további ötletadó példa és ihletforrás Tamási Áron Szülőföldem, 1938 című műve lehetett, bár Szabó Zoltán erről nem ejt szót. „A madárnak és a melegnek szárnya van - írja művében Tamási -, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége. Egyetlen szülőföldje, melyet véglegesen sohasem felejthet el. Az az érzés, amely az embert szülőföldjéhez köti — szerinte - nem öröm és nem fájdalom... nem szárnyalás és nem megenyhülés. Kehely talán, amelyben a földi élet levének kivonata van: az a titokzatos, egyetlen ital, melybe a kerek föld minden fűszere belefőzetett. ízében mind ott találod az édes és keserű fűszereket, a mérgezőket és a gyógyítókat, nemkülönben a kábítókat és józanító fűszereket... Bilincseim, melyek e földhöz és népéhez kötnek, rám fonódnak, akár a fára a kéreg.” Tájaink költészetében is kezdettől fogva jelen van ez a motívum, ez a ragaszkodás. Talán elég, ha itt a két háború közötti időszak, az ún. első kisebbségi sors kiemelkedő költőjének, szószólójának, a Fábry által „pár exellence” szlovákiai magyar költőnek
