Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES TÖRÖK ELEMÉRT - Aich Péter: A naumburgi fivérek (esszé)
Aich Péter nem is égbekiáltó, vagy ehhez hasonló halálos veszélyt jelentett a püspökség számára, mindenképpen megtorlást követelt, különösen egy olyan ájtatos hódító szemében, amilyennek 1. Ekkehard magát tartotta. Kézenfekvő tehát, hogy - miután meglett az ürügy- olyan erődítményre volt föltétlenül szüksége, ahonnan a germanizálást, azaz akkori fogalmak, erkölcsök és célok értelmében a püspökség védelmét, értsd: területszerzést és uralkodási illetékességet, na meg a hittérítést a keleti végekre kiterjesztheti, már a meisseni rokonok miatt is, becsvágyból, nem alább való ő, hadd lássa a világ. Mert I. Ekkehard valóban mai értelemben vett modem ember volt: úgy vélte, a dolgokat ellenőrizni kell, hogy helyesen és rendben haladjanak, s ki tudná ezt nála jobban eldönteni, nemde? Márpedig ellenőrizni elsősorban katonailag kell, aztán gazdaságilag, s nem utolsó sorban szellemileg, a krisztianizálás álruhájában, márpedig ennek keretében jobb, ha ő a kezdeményező, s ő befolyásolja a püspök urat, nem fordítva, ez világos. Ekkehard, ahogy ez az önkényes hódító jellemeknél lenni szokott, ösztönösen nem bízott senkiben, hiszen az ő fejével csak ő maga tud gondolkodni és ítélkezni, jóllehet a talpnyalókat, a- kik ezt (esetleg) megtehették volna, tűrte ugyan, mert szüksége volt rájuk, de lenézte, csak a saját érdeküket lesik, nem az övét, jobb is, ha mindent ő intéz saját belátása szerint, minek kösse mások orrára elképzeléseit, úgysem értenék meg, netán a levesébe köpnének. Ekkehard okos ember volt, tudta, hogy nem lehet hurrá-módszerrel megváltani a világot, kis dolgokkal kell kezdeni, a nagy lépést elő kell készíteni, s lesben állva lecsapni, ha eljön a kedvező pillanat. Azzal kezdte tehát, hogy összerabolt egy kis vagyont, hogy új, nagyvonalúbb központot alakíthasson ki magának, amely majd minden szempontból megfelel terveinek. Választása egy ősi fészkétől nem messzi, valamivel magasabb dombra esett a Saale jobb partján, alig egy ugrásnyira az Unstrut és a Saale összefolyásától, a domb délen és nyugaton jó meredek, s északról és keletről megfelelő erődítménnyel szintén könnyen védhető volt. Azzal, hogy átlépte a Saalét, egyértelműnek tűnt: befolyását keleti irányba kívánja kiterjeszteni. Dörzsölt húzás volt ez tényleg, Ekkehard jól kispekulálta, mert tőle nyugatra, ahonnan alig távolodott néhány lépésnyire, azt hihették, nem kíván beleavatkozni ügyeikbe, holott valójában ez mégis hatalmi demonstrációként hatott, amellyel nagyravágyását kimutatta, csak éppen nem vették túl komolyan, hiszen - s ez nyugati szomszédainak is megfelelt, sőt kimondottan megnyugtató volt számukra - a szláv törzsekkel foglalatoskodott. Az altatási politika ellenére azonban mégsem lehetett túl soká titkolni, hogy Naumburg megalapítása és a szlávok elleni harc csupán részlet, bár fontos lépés a további cél felé, mert, ugye, a még nagyobb hatalmat kizárólag biztosított hátországgal, megalapozott hatalommal (és befolyással) lehet elérni, ezt mások is így csinálták. Mindehhez természetesen idő kell, s Ekkehard őrgróf uram szépen kikalkulálta, idejében minden meglegyen. Ám amikor III. Ottó császárnak sikerült váratlanul fiatalon meghalnia, egyszerre csak ütött az óra, Ekkehard legalább úgy gondolta, bár előkészítő munkáit nem fejezte be, azaz a még nagyobb hatalom érdekében megalapozott hatalma még nem volt kellően megalapozva. Meg aztán valahogy figyelmen kívül hagyta Henriket, aki, míg ő a keleti végek és a püspök körül buz- gólkodott, ott lebzselt Ottó körül. Sejtette ugyan, mi több, tudta, hogy vannak irigyei, ha hatalomról van szó, ellenségei is, a tülekedésben senki sem ismer barátot vagy testvért, mégis hiba csúszott az egészbe, önhibáján kívül, hát hogyne. így jött össze I. Ekkehard
