Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - Bárczi Zsófia: Mécs László költészetesztétikája és a katolikus irodalom (tanulmány)
Bárczi Zsófia jai szabnak elébe, s mely nem mindig párosul igazi katolikus lelkülettel.”33 Az egyházon belül, egyházi szerzők tollán születő irodalommal kapcsolatban szintén Illyés nézetét osztja, miszerint ez egyházi és propagandairodalmat jelent, „holott az igazi nagy irodalom mégiscsak az, ami szabad, kötöttség nélküli és minden emberé”. A gondolatmenet végén ismét visszakanyarodik a pap költőkhöz, akikre nézve fokozottan érvényes - írja —, hogy az egyházhoz való viszonyuk jellege miatt azt pártként vagy felekezetként értik, melynek céljai tudtukon kívül is korlátozhatják költészetük szabadságát.34 A Nyugat köre elsősorban szintén világnézeti alapú, ihlet-, témabeli meghatározását adja a katolikus irodalomnak, azt a modellt követi tehát, amit a katolikus irodalom rajzol meg önmagáról, s ezért is mossa egybe mind Illyés, mind Babits a katolikus költő és a pap költő fogalmát, lényegében arra a végeredményre jutva mindketten, hogy a pap költőre mindaz érvényes, ami a katolikusra, csak fokozottan. Másrészt, mivel nem elsődlegesen irodalmi, hanem a hatalommal való bírás, illetve ideológiai szempontok alapján véli magyarázhatónak a katolikus költészet problémáját, olyan, szintén a meggyőződésen alapuló rendszert épít fel ellenérveiből, amivel újfent csak egy másik meggyőződés, s nem elsődlegesen az irodalomból merítkező érvrendszer alapján lehet vitatkozni. Ezt teszi Gyergyai Albert, aki tételről tételre haladva sorolja fel ellenérveit, s kérdőjelezi meg elsősorban Illyés, kisebb mértékben az Illyéssel egyetértő Babits állításait.35 Hogy a „katolikus irodalom” pontos körülhatárolására maguk az érintettek sem voltak képesek, azt a kudarcba fulladt Pannonhalmi Helikon rövid története is bizonyítja. A harmincas években - főleg a Nyugatban lezajlott vita hatására - megkezdték a katolikus irodalmi körök is a szerveződést. Az első kísérlet Esztergomban történt, 1933 júliusában a katolikus kör szerveződésében megalakult a Magyar Katolikus írók Közössége, majd 1934-ben a Vigadóban a Pázmány Egyesület mutatta be a katolikus pap költőket, vidéken pedig Harsányi Lajos tett kísérletet az ún. Pannonhalmi Helikon megszervezésére.36 Harsányi Lajos a katolikus szépírókat és esztétákat szerette volna rendszeres találkozásra bírni. A találkozók célja a katolikus irodalom problémáiról való eszmecsere és egy baráti munkaközösség kialakítása lett volna.37 A meghívottak névsora vegyes, Gulácsy Iréntől Sík Sándoron keresztül Pável Ágostonig terjedt, s felmerült Babits és Kosztolányi meghívásának gondolata is. Ám ezzel együtt is szembeötlően magas a reménybeli meghívottak között a papok száma. Harsányi tervét véleményeztette Sík Sándorral, aki levélben írta meg, hogy nem tartja szükségesnek a szerveződést, azzal érvelve, hogy „nekünk nincsenek katolikus íróink. Van egy pár kitűnő lírikusunk és egy pár kitűnő kritikusunk. Az irodalmi életet azonban a regény jelenti ma elsősorban.”38 Az egyesülés helyett rendszeresített, de kötetlen baráti összejöveteleket javasolt. Véleményét Alszeghy Zsolt is osztotta. Végül a Pannonhalmi Helikon tervéből csak a pap költők találkozója valósult meg.39 Ezáltal a katolikus irodalom összefogásának nagyszabású kísérlete a pap költők laza szövetségévé redukálódott. A kísérlet bukása mögött nemcsak az érdektelenség állt (hiszen a katolikus írók összefogására a tízes évektől folyamatosan meg-megújuló kísérletek ennek pont az ellenkezőjét bizonyítják), hanem a fogalom nagyon eltérő értelmezése is. Úgy tűnik, egyedül a pap költők művei bizonyultak minden értelmezés
