Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - Bárczi Zsófia: Mécs László költészetesztétikája és a katolikus irodalom (tanulmány)
Mécs László költészetesztétikája és a katolikus irodalom rűen kizár bizonyos csoportosulásokat és irányzatokat az egyetemesség köréből, s így a katolikus irodalom fogalmát ismét csak a fehér- vagy sekrestyeirodalom ismérveivel tölti fel. A harmincas évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a szűkén értelmezett (leginkább a papköltők csoportjára vonatkoztatott) katolikus irodalom Harsányi Lajos A Napkirály rokona és A boldog költő, Sík Sándor életműve (kivétel ez alól első verskötete) és Mécs első kötetétől eltekintve nem tudja önmagát „csak-irodalomként” (Mécs kifejezése) szemlélni, azaz továbbra sem kezeli a műalkotást autonóm, öntörvényekkel rendelkezőjelenségként, mert mind embernemesítő, mind missziós jellegét megtartja. Nemcsak Mécs László (még ha cikke elsősorban őt támadja is), hanem az irodalom ilyen felfogása ellen is lép fel Illyés Gyula, s írja meg azt a cikkét a Nyugatba, mely körül a ka- tolikusirodalom-vita kibontakozik. A Nyugatban kirobbanó katolikusirodalom-vitának megvoltak a maga előzményei, sokszor jóval élesebb cikkek, támadások formájában, mint ahogy azt maga a vita sejteti, s így az a túlzott érzékenység, amellyel a katolikus szerzők reagálnak, nem csupán az Illyés- és Babits-írásban elhangzó megállapításoknak szól, hanem valószínűleg az elhallgatott, de odaérthető ítéleteknek is. A Nyugat és a katolikus írók szembenállása jóval korábbi keletű, a Nyugat részéről egyik első jele az első Sík-kötetről születő Karinthy-kritika, ami aztán - a nyugatos írók ellenséges viselkedését példázandó- Mécstől29 kezdve Bánhegyi Jóbig újra meg újra visszatérő hivatkozási pontja a nyuga- tosok ún. keresztényellenességét demonstrálni kívánó vulgárkatolikus publicisztikának. Mécs azt is szóvá tette, hogy a Nyugat a kezdetektől fogva elzárkózott verseik közlése e- lől.30 Másrészt nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy a katolikus lapok szerzői a húszas évek elejétől (s ebben tagadhatatlan szerepe van a Tanácsköztársaság s a Horthy-kor- szak ellentétének, azaz újfent az irodalmi publicisztika köntösében jelentkező politikai meggyőződéseknek) folyamatosan támadják a Nyugatot, hol a l’art pour Fart — saját irodalomfelfogásukkal merőben szembenálló, s társadalomrombolónak vélt - eszményének fellegváraként, hol pedig személyes ellenszenv alapján.31 így a harmincas évekre a két csoport között elmélyül az ellentét, melynek feloldása majd az ún. katolikus reformnemzedék (Pomogáts Béla kifejezésével élve) fellépésével veszi kezdetét, mely már valóban úgy része a katolikus irodalomnak, hogy elsődlegesen egyetemes (Rónay György, Possonyi László, Thurzó Gábor). Az ő költészetük azonban már másmilyen paradigmák mentén alakult, s így kívül esik a húszas-harmincas évek katolikus költészetének paradigmáit firtató kérdésfelvetésen. Illyés polemikus írásában a magyar katolikus költészetről (illetve arról a négy pap költőről, akiket a katolikus irodalom képviselőinek tart - Sík Sándor, Harsányi Lajos, Mécs László és Kocsis László) a franciával való összevetése kapcsán mond elmarasztaló szavakat, s a közepesnek ítélt irodalmi teljesítmények mögött a magyar katolicizmus bilincsbe kötő szellemét s az egyház kártékony hatalmát véli felfedezni.32Babits kétféle katolicizmusról beszél az Illyés cikkéhez kötődő írásában: önkéntes és öntudatlan katolicizmusról, illetve felekezetiről, s igazat ad Illyésnek abban, hogy „az irodalmi katolicizmus lényegét itt keresi, s nem a tudatos, felekezeti hitvallásban, melyet sokszor külső körülmények, a költő helyzete, papi volta vagy életbeli karrierjének csáb-
