Irodalmi Szemle, 2004
2004/4 - EMLÉKEIM - Jakab István: Egy délután Németh László társaságában. Regélő kingyesi gerendák
EMLÉKEIM Egy délután Németh László társaságában A hatvanas években találkoztam először Németh László íróval. Tanulmányúton voltam Budapesten. A nyelvészeti kutatómunka mellett egyetemifőiskolai tanszéklátogatások is szerepeltek munkatervemben. A debreceni egyetemen, a pécsi tanárképző főiskolán tett látogatáson szerzett tapasztalatok sokat segítettek nekem egyetemi oktatói indulásom idején. Az estéket is kihasználtam erőm és a lehetőségek szerint; vendéglátó intézményem: a művelődési minisztérium biztosította jegyekkel sok színházi előadást néztem meg. Egy napon váratlan telefonüzenet érkezett a Magyar Nyelvtudományi Intézetből: ha van kedvem látogatást tenni Németh Lászlónál tihanyi, pontosabban sajkodi házában, szívesen hozzásegítenek ehhez. Bredár Gyula, az MTA nyelvtudományi intézetének vendégeként szintén Pesten tartózkodó prágai egyetemi oktató, magyar nyelvész ugyanis a két engedélyezhető vidéki tapasztalatszerzés egyikeként ezt a lehetőséget választotta; társulhatok hozzá, taxin visznek-hoznak. Hogyne lett volna hozzá kedvem! Németh Lászlót nagyon tiszteltem mint írót, nemkülönben gerinces magatartásáért is. De őszintén és töredelmesen bevallom: mint olvasó a rajongói közé éppen nem tartoztam. Tapasztalatom szerint az olvasók egy része rajongójává vált, másik része nemigen tudta megkedvelni írásait. Feleségem minden írását megszerezte és elolvasta, én is neki-nekifogtam egy-egy regényének, de nem mindegyiket tudtam végigolvasni. Bár ő is népi író volt, hiányoltam stílusából azt az ízt és színt, amely pl. Szabó Pált, Móricz Zsigmondot jellemezte. Az Égető Eszter olvasását kétszer kezdtem el, végül is filmen néztem meg. Gyász című művét elolvastam ugyan, de bosszantott, hogy az egyszerű falusi emberek úgy beszélnek benne, mint az egyetemi tanárok. Nemcsak okos dolgokat mondanak, hanem a müveit emberek nyelvhasználatára jellemző mondatokat is szerkesztenek. Az író mondatai közül pedig nem egyet (különösen a többszörösen összetettek közül) elemzési példaként használtam fel az egyetemi nyelvészeti gyakorlatokon. Ennek ellenére nagyon becsültem őt, a tanulmányköteteiért, s azért, a- mit magára vállalt. Látogatásunk idején már egy kicsit engedett az a fagyos politikai légkör, amely őt és a hozzá hasonló írókat körülvette; de ő köztudottan pesszimista volt, s hiába vigasztaltuk. Én azzal is érveltem, hogy hosszabb idő után már legalább a Magyar Nyelv c. folyóiratban megjelenhetett a közelmúltban egy hosz- szabb stilisztikai témájú cikke, de ő csak legyintett: „Nem tudjátok ti, hogy van ez nálunk. Most, hogy a Szovjetunióban elkezdték Jevtusenkót ütni, majd itt is körülnéznek, nálunk kit üthetnének, s megint engem találnak meg.”
