Irodalmi Szemle, 2004

2004/10 - KÖSZÖNTJÜK A HETVENÉVES POMOGÁTS BÉLÁT - Fónod Zoltán: ...a forrongások korát éljük... (beszélgetés)

Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtudóssal közelségbe került. Ezért valóban szükség volna egy új nemzeti és kulturális straté­giára, a „kulturális nemzet” helyreállításának stratégiájára. Hogy ennek a stratégi­ának mik lesznek az alkotóelemei, és miképpen képzelhető el megvalósítása, ez egyelőre nemigen tudható. Kialakításához mérsékelni kell a politikai pártok „állóhá­borúját”, oldani kellene az irodalmi életen belül kialakult feszültségeket, például azo­kat, amelyek a Magyar írószövetség látványos meggyengüléséhez, jóformán szétesé­séhez vezettek. Az egymással viszálykodó feleknek önmérsékletet kellene tanúsíta- niok. Mindenesetre meg lehetne szervezni néhány alkalmi ankétot, konferenciát, a- mely a kulturális nemzeti egység létrehozásának stratégiáját próbálja kialakítani. En­nek a párbeszédnek alkalmas kerete lehetne a Magyar Tudományos Akadémia, az írószervezetek valamiféle összefogása, akár az Anyanyelvi Konferencia. Egy olyan terem, ahová mindenki belépőt kap és mindenki el is jön, még akkor is, ha nem szí­vesen áll szóba néhány másik emberrel, aki a teremben található. • Fábry Zoltán írta 1968 áprilisában: „...a kisebbség mindig űzött, hajszolt lesz: megpróbáltatás, kísértés, terror alanya és tárgya... Csak aki magyarként meg­marad ez űzöttségben, maradhat meg emberként az embertelenségben is. ” Arról a kisebbségről van szó, melyet mai szóhaszálattal határon túlinak mondanak, holott mindig egyetemes magyar volt! Véleményed szerint a magyar nemzetpolitika meny­nyiben veszi figyelembe a megváltozott helyzetet, s az évtizedek kilátás talanságai- val szemben mennyire tudatosítják az illetékesek, hogy: „ Előttünk egy nemzetnek sorsa áll"?- Természetes dolog, hogy a mindenkori magyar kormányok nemzetpoliti­kában gondolkodnak, ez különben az 1989-1990-es rendszerváltozás egyik fontos előfeltétele és eredménye volt. Ez a nemzetpolitika azonban jelenleg nem kiérlelt, nem egyetemleges és nem hatékony. Ezért Fábry Zoltán és persze mások: Kós Ká­roly, Krenner Miklós, Kuncz Aladár, Makkai Sándor, Balogh Péter, Sütő András, Dobos László, Gál Sándor nemzet- és kisebbségpolitikai fejtegetései ma is idősze­rűek. A Kárpát-medencében kisebbségi helyzetben élő magyar közösségek kezelé­sének stratégiája is újragondolásra vár, már csak annak következtében is, hogy lé­teznek olyan magyar közösségek (Szlovákiában és Szlovéniában), amelyek máris jelen vannak az európai integráció intézményrendszerében, mások (Romániában, Horvátországban) belátható időn, mondjuk négy-öt esztendőn belül maguk is az u- nió részesei lesznek, megint mások (Kárpátalján vagyis Ukrajnában és Szerbiában) pedig ki tudja, mikor kerülnek az unió polgárai közé. Ezek a fejlemények új nem­zetpolitikai koncepció kialakítását sürgetik. Éppen ezért igen veszedelmesek a ki­sebbségi magyar politikai életben újabban, mindenekelőtt budapesti ösztönzésre létrejött konfrontációk és még ennél is veszedelmesebb az, hogy a budapesti ki­sebbségpolitika jóformán alárendelődött a politikai pártok érdekeinek. Ez a rend­szerváltás első kormánya idején még nem így volt, akkor, mindenekelőtt Antall Jó­zsef politikai bölcsességének köszönhetően, sikerült egyfajta nemzeti konszenzust

Next

/
Oldalképek
Tartalom