Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - KÖSZÖNTJÜK A HETVENÉVES POMOGÁTS BÉLÁT - Fónod Zoltán: ...a forrongások korát éljük... (beszélgetés)
„... a forrongások korát éljük...” kialakítani. Ennek az új konszenzusnak a stratégiáját kellene most józan vitákban, nem pártpolitikusi, hanem értelmiségi eszközökkel megfogalmazni. Ehhez azonban az kellene, hogy a magyarországi politikai elit képes legyen bizonyos erkölcsi magaslatra emelkedni, arra a magaslatra, ahol a konszenzusképzés egyáltalán elképzelhető. Ilyen erkölcsi magaslat jelenleg nem létezik. • Az elmúlt másfél évtizedben más lett körülöttünk a világ. A kedvező változások mellett azonban jócskán vannak veszteségeink is. A korábbi évtizedek hihetetlen nyeresége volt a közös könyvkiadás intézménye, mely nálunk 1953-tól a rendszerváltás utáni évig a magyar kultúra gyarapodását segítette. Manapság nemcsak a könyvek, irodalmi folyóiratok sem jutnak el rendeltetési helyükre, a könyvtárakba, iskolákba, egyetemi tanszékekre, hanem a kisebbségi és a nemzeti irodalom is- az olvasóközönség egy része és az intézmények elszegényedése miatt - hovatovább fantomirodalom lesz. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy a szellem napsugara eljusson oda, ahol arra a nemzeti identitás meg a megmaradás érdekében feltétlenül szükség lenne rá?- Az előbb beszéltünk már arról, hogy a kisebbségi magyar irodalom ma jóval nehezebben jut el a teljes magyar (tehát magyarországi és utódállamokbeli) nyilvánosság elé, mint másfél évtizede, holott ez az irodalom természetszerűleg ma izgalmasabb, mint az egypártrendszer által annak idején erősen korlátozott erdélyi vagy felvidéki magyar irodalom. Valójában, erre már régebben rá kellett döbbennem, az irodalom a máskülönben általam is lelkesen üdvözölt rendszerváltozás e- gyik nagy vesztese (egy másik ilyen vesztes pedig az a kisember, aki a kilencvenes években látnivalóan a nyomor emberhez méltatlan helyzetébe került). Miközben luxuskiállítású és igen drága könyvek, közöttük kiváló nyugati munkák magyar kiadásai öntik el a könyvpiacot, az élő magyar irodalom (és tudományos irodalom) méltatlanul kiszolgáltatott helyzetbe került. Holott sorsának radikális megjavításához pusztán arra lenne szükség, hogy a kulturális kormányzat visszaforgassa a könyv- és folyóirattámogatásba azoknak a forintmilliárdoknak egy szerény részét, mondjuk tíz százalékát, amelyeket a könyvkereskedelem forgalmi adója révén szerez. Nem először adok hangot ennek a panaszomnak. A magyar irodalom másik nagy vesztesége - az irodalmi életen belül tapasztalható megoszlások és konfliktusok mellett - éppen az, hogy ez az irodalom ma i- gen nehezen jut el az olvasóhoz. Valamikor egy kiváló regény, mondjuk Németh László, Déry Tibor, Örkény István, Galgóczi Erzsébet müvei, többtízezer példányban fogytak el, ma egy új magyar regény talán ha ezres példányszámot ér el, korábban egy nagyszerű verseskötet, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Pilinszky János, Nagy László költészete, többezres példányszámban került a versszerető olvasóközönség elé, ma egy költő örül, ha új kötetét néhány száz példányban jelenteti meg a kiadó (és természetesen honoráriumról szó sem lehet!). A magyar irodalmi kultúra következésképp, ne szégyelljük kimondani, ma válságban van, és egyelőre
