Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - KÖSZÖNTJÜK A HETVENÉVES POMOGÁTS BÉLÁT - Fónod Zoltán: ...a forrongások korát éljük... (beszélgetés)
Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtudóssal ilyen összefoglalás nem negyedszázadonként, hanem inkább évtizedenként aktuális. Ráadásul a hatvanas-nyolcvanas években készült szintézis, legalábbis ennek a modem magyar irodalommal foglalkozó kötetei részben elavultak, minthogy a mára teljességgel idejét múlt marxista-leninista irodalomelmélet hagyta rajtuk a nyomát. Valamikor a nyolcvanas évek elején Sőtér István tervezett egy új (ezúttal háromkötetes) akadémiai szintézist, ezt azonban az ő váratlan halála, majd a politikai események sorozata meggátolta. Úgy tudom, mostanában ismét folyik valamiféle tervezgetés egy új szintézis körül. Még a Sőtér István által kezdeményezett új összefoglalás idején felvetődött az a kérdés, hogy a kisebbségi magyar irodalmak milyen szerkezeti helyet kapjanak az összefoglaláson belül. Magam (és ennek akkor hangot is adtam a Literatura című akadémiai folyóiratban) azt a véleményt képviseltem, hogy az irodalmi folyamat leírását két nézőpontból, két szerkezeti egységben kellene megoldani. Egyrészt külön kellene tárgyalni az irodalomnak mint intézménynek a történetét, ez foglalkozna az irodalmi élettel, az irodalompolitikával, a nyilvánosság műhelyeivel, és itt külön-külön lehetne foglalkozni a magyarországi, a szlovákiai, az erdélyi, a vajdasági és a többi magyar részirodalom intézménytörténetével. Másrészt viszont közös szerkezetben kellene elhelyezni az egyes írókat és müveket, tehát nem országok, hanem nemzedékek és irányzatok szerint. Ez azt jelenti, hogy például a magyarországi Sánta Ferenc, az erdélyi Sütő András, a felvidéki Dobos László és Duba Gyula ugyanabban a fejezetben kap helyet. Ugyanígy a magyarországi Csoóri Sándor és Fodor András, az erdélyi Kányádi Sándor és a szlovákiai Gál Sándor vagy a modernizmus költőiként a magyarországi Orbán Ottó, az erdélyi Szilágyi Domokos és a felvidéki Tőzsér Árpád. Természetesen csak példák gyanánt említem ezeket a kategóriákat és neveket. Azt azonban semmiképpen sem hiszem, hogy ennek a korszerűbb irodalom- történeti összefoglalásnak egy úgynevezett „akadémiai kézikönyv” keretében kellene megvalósulnia. Inkább úgy gondolom, hogy több olyan összefoglalást kellene kezdeményezni, amely egyetlen vagy csak három-négy szerző munkája nyomán ad képet a magyar irodalom történetéről. Igazából egy új Szerb Antalra lenne szükség, de hol van egy olyan irodalomtudós vagy esszéíró, akinek hozzá hasonlóan szerves víziója lenne irodalmunk nyolc évszázados történetéről és mai eredményeiről? • Mellesleg említem, bár nem mellékes, hogy a kisebbségi irodalmakról megjelenő, szakmai felkészültséggel készült tanulmánykötetekről, irodalomtörténetekről, lexikonokról hallgat a magyarországi szaksajtó. Szabó Dezső nótája jut eszembe: Ki tanyája, ez a nyárfás...?- Már szóltam arról, hogy a kisebbségi magyar irodalmak mára jótékonyan betagozódtak a magyar nemzeti irodalom egészébe, a nyolcvanas évek óta, vagyis negyedszázad óta tart ez a folyamat. Mindezt nem lehet elmondani a kisebbségi magyar irodalomtörténet-írásról, amelynek eredményei még jórészt ismeretlenek. Van