Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - 450 ÉVE SZÜLETETT BALASSI BÁLINT - Tőzsér Árpád: A drámaköltő Balassi Bálint (tanulmány)
450 éve született Balassi Bálint Apropó: Selvaggio. Ennek a figurának az ősminta Amintábm Satyrus (azaz egy szatír) felel meg, aki szintén vágyakozik Silvia után, de éppen csak befut a darabba, erőszakot akar elkövetni Silvián, aztán dolgavégezetlenül kifut a darabból. Jelenetének sem előzménye, sem következménye nincs a cselekményben. Ezzel szemben Selvaggio szinte igazi, változó, s a cselekményt is megváltoztató drámai figura. Vét a barátság erkölcsi törvénye ellen: szemet vet barátja szerelmesére, aztán mikor Credulo meg akarja ölni magát, győz benne a barátság érzése, lemond Amarilliről, kicsavarja Credulo kezéből a kést, s Amarilli a dulakodásukra figyel föl, látja meg a fába vésett verset, kezd vitába Credulóval, s a vita során derül ki, hogy Credulo tulajdonképpen Amarilli korábbi szerelmese. Selvaggio jelenléte tehát a drámában egyrészt valódi „előrevivő motívum”, másrészt a figura maga Balassi számára - Credulo ellenpárjaként - egy másik, férfiasabb cselekvési mintát: a számvetés és a változás „programját” kínálja. (Nem lehet véletlen, hogy a két nagy erejű monológot, a Balassinál később az 0 nagy kerek kék ég szavakkal kezdődő, helyenként rapszódiai zaklatottságú szerelmi elégiát s az ún. echós verset nem Credulo, illetve Credulus, hanem Selvaggio, illetve Sylvanus mondja.) Credulo képtelen változásra, képtelen lemondani Amarilliről, keserűségére egyedül a halált tartja orvosságnak. Selvaggiónak az ilyenfajta halálról az a véleménye, hogy hiábavaló, a meghódítandó nimfa csak nevetne rajta, s Credulót bolondnak tartaná. Ő, Selvaggio, képes megváltozni s a szerelem helyett inkább a szeretetet, a barátságot választani. Pontosan úgy, ahogy Balassi is éppen változni igyekszik! Már formálódik benne az Annának szánt „elbocsátó szép üzenet” (talán nem tűnik túl hatásvadá- szónak a XVI. és XX. századi két nagy vers ilyenfajta egymás mellé állítása!), valószínű, hogy ekkor már „ öszve is voltak rendelve ”, azaz ciklusba voltak fogva korábbi versei (s az Amarilli cselekménye, összefüggő monológrendszere csak felerősítette benne a cikluselvhez való vonzódást), egy méltó záró vers hiányzik még, amellyel lezárhatná magában a hiába való szerelem korszakát, s „többé nem említvén Júliát immár versrül”, visszatérhetne a barátaihoz, jó katonáihoz. Nem, nem hiszem, hogy „Balassi találkozása Castelettipásztorjátékával... véletlenszerű” volt, nagyon is egybe vág itt minden ahhoz, hogy meg ne forduljon a fejünkben a „ tudatos... irodalmi tájékozódás ”, a keresés gyanúja. Csak aki keres, aki több lehetőség között válogat, találhat olyan valamit, ami annyira megfelel a céljának, mint amennyire az Amarilli megfelelt Balassi céljainak. Költőnk nagyon is tudatosan választotta meg mintáit, nagyon nagy választék ismeretében dolgozott, fordította, írta verseit8 ahhoz, hogy feltételezzük: éppen az új műfaj, a dráma szerzésében bízta magát a véletlenre. Nagyon elképzelhető viszont, hogy Balassi eredetileg csak verset akart írni az Amarillibö\, s csak fokozatosan érlelődött meg benne az egész dráma lefordításának, megmagyarításának a gondolata.
