Irodalmi Szemle, 2004
2004/9 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: A szervezkedő felvidéki magyar pedagógustársadalom (3 ) (tanulmány)
MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM vája bevilágít minden elnyomott tömegek legsötétebb zugaiba is és hirdetik az isteni Fényt, amit zsenik lelke sugároz ki szerte a Földre (...). De legjobban üdvözlünk Téged: mint tanítómestert: eszményképünket... (...) Nyolcvanadik születésnapodon, midőn Köztársaságunk apraja-nagyja az elismerés és szeretet zászlóit hajtja meg Előtted - mi, tanítók, ezerszeresen ünnepiünk Téged: a Tanítót!”'2 A Magyar Tanügy szerkesztői igyekeztek kihasználni minden lehetőséget a kormány agyondicsérésére, a magyarságot folyamatosan érő különböző sérelmeket pedig előszeretettel bagatellizálták. Eklatáns példája volt ennek az a szerecsenmos- datás, amelyet a lap a magyar falvakban felállított szlovák iskolák védelmében produkált. Nos, az egész azzal kezdődött, hogy a Prágai Magyar Hírlap hasábjain Tarján Ödön tollából megjelent egy nagy visszhangot kiváltó cikksorozat A magyar kisebbség osztályrésze a csehszlovák demokráciából címmel. Tarján ebben a cikksorozatban többek között a hivatalos statisztikai adatokra támaszkodva bizonyította, hogy lám a hatalom a magyar falvakban mily nagy buzgósággal szervezi meg a szlovák iskolákat, amelyeket aztán nagyrészt magyar gyermekekkel töltenek meg. Felháborító, de a Magyar Tanügy még ezt a nyilvánvalóan antidemokratikus és kimondottan magyarellenes iskolapolitikát is védelmébe vette. „Készséggel elismerjük, hogy magyar lakosú községekben is állítanak fel csehszlovák tannyelvű iskolákat” - írta az említett hatalomhü cikk Z. L. szignatú- ra alatt rejtőzködő szerzője. „Tény az is, hogy ezekbe az iskolákba magyar gyermekek is járnak. Oly helyeken, ahol a magyarság között csehszlovák családok is laknak, egészen természetes, ha gyermekeik részére a csehszlovák iskolát követelik. Vannak azonban községek, ahol egyetlen szlovák nemzetiségű gyermek sincs, a lakosság nagy része mégis a szlovák iskola felállítását követeli. Ha kutatunk az okok után, könnyen megállapíthatjuk, hogy a szlovák iskolát követelő magyarok nem tagadták meg fajukat, nemzetiségüket. Legkevésbé sem. Az ok a gazdasági viszonyokban keresendő. A szlovenszkói magyarság számára a magyar nyelv tudásával alig van kenyérkereseti pálya. A munkásnép a saját bőrén érzi a szlovák nyelv nemtudásából eredő gyakori munkanélküliséget. Látja, hogy az államnyelv tudása mily előnyös helyzetbe juttatja munkástestvéreit, s ha már a maga részére nem is, de gyermekei részére biztosítani akarja a gondtalanabb megélhetést. (...) Ma már a napszámos ember is mérlegeli az adott helyzetet, s minden politikai jelszónál nagyobb vonzerő a valóság. Látja, hogy a szlovákul beszélő útkaparó, vasúti munkás, vasúti őr, postaszolga stb. úri megélhetést biztosít magának. Ha összehasonlítjuk a maga munkássorsát amazokéval, kénytelen azzal okolni a maga nyomorúságos helyzetét, hogy »nem úgy volna, ha szlovákul tudnék«. Ezért követeli aztán a szlovák iskolát, s természetesen a kormány nem tagadja meg az ily követelések teljesítését. Ezt nem lehet kormánypolitikának nevezni, ezt a politikát maga a magyarság kényszeríti rá a kormányra.”13 Ezek szerint tehát a magyarságot nem éri semmilyen hátrányos megkülön
