Irodalmi Szemle, 2004
2004/9 - Szeberényi Zoltán: Csend és kiáltás... (emlékezés Mikola Anikóra)
Szeberényi Zoltán Csend és kiáltás... (Mikola Anikó emlékére) Júliusban töltötte volna be hatvanadik életévét, s már nyolc éve, hogy nincs közöttünk. Fájdalmasan korai halála egy lassan, de folyamatosan gazdagodó, széles távlatokat ígérő költői pályát, értékes, a magyar olvasók előtt jórészt ismeretlen kultúrát feltáró műfordítói tevékenységet rekesztett be. A halál kiütötte kezéből a tollat, de lelke gazdagságát, művészete legfőbb értékeit verseiben, prózai írásaiban, műfordításaiban megtestesítve örökül hagyta ránk. Rajtunk múlik, az olvasói utókoron, hogy miként bánunk ezzel a rendkívüli szellemi örökséggel. Méltatlan lenne hozzá és a versolvasók egyre gyérülő táborához egyaránt, ha emberi-költői üzenete feledésbe merülne. Rövid és - gyermekkorát kivéve - jórészt örömtelen, küzdelmekkel terhes é- let adatott neki. Református lelkész lányaként született egy rideg, vallásellenes világban. Gyermekkora még felhőtlen volt, a család szívmeleg környezetében, puritán, kultúrtisztelő légkörben, könyvek között nőtt fel. Egyik kései vallomása szerint kora gyermekkorától írónak készült, tizenkét évesen már versekkel próbálkozott. Első ihletője a Kalevala volt Vikár Béla tolmácsolásában, nyelvérzékét a Károli Biblia veretes szövege és Arany János, József Attila, Radnóti Miklós költészete fejlesztette. Nem véletlen, hogy 1962-ben, az Irodalmi Szemle Vetés című rovatában már szuverén verselőként, képgazdag, gördülékeny, fegyelmezett nyel- vezetű költeményekkel jelentkezett. Kezdetben a szabad vers vonzotta, de a későbbiekben inkább a kötött formákat kultiválta. Különösen a zeneiség, a nyelv hanghatásának és hangulatkeltő lehetőségeinek a maximális kiaknázása, a hagyományos formanyelv és a modern poétikák sajátos ötvözete volt rá leginkább jellemző. Költeményeit az ellentétekre épülő szerkezet, a pazar természeti képek kontrasztjára alapozó versépítés tette egyénivé. Nemzedéke legképzettebb verselőjeként vált ismertté. Kerülte a szélsőséges, a bombasztikus megoldásokat, a formai túlzásokat, nem volt szava lírai fedezet nélkül. Mikor Szalatnai Rezső elhíresült, ádáz vitát kiváltó, megsemmisítő célzatú kritikái elhangzottak a Vetés fiataljai címére, egyedül az ő neve hiányzott a kiátkozottak közül. Tudatos és elhivatott költő volt, a betű szolgájának, szinte rabszolgájának tudta és érezte magát. Erről több versében vall. A legkorábban egy kötetben meg sem jelent versében: Nézd, mivé tetted: barlanglakóvá
