Irodalmi Szemle, 2004

2004/9 - Szalay Zoltán: Egy tisztességes polgár a csatornában (novella)

Szalay Zoltán- Most be kell hogy vigyük a városba, és tömlöcbe kell hogy vessük. Megszegte birodalmunk több törvényét is, ugyanis illetéktelenül hatolt be földünkre. Ezt nem hagyhatjuk büntetlenül.- Ó, és maga akar engem megbüntetni? Ki maga egyáltalán?- A birodalom legfőbb titkosszolgája vagyok. Többek között a határőrség is az én felügyeletem alatt áll. Én gyűjtöm be az ilyen betolakodókat például. Az államunkban ragaszkodunk a szigorú rendhez, nem tűrhetjük a bűnözőket. Úgyhogy most magunkkal kell hogy vigyük.- Ki a főnőke? - érdeklődött Mihályfi. - Ki ennek a „birodalomnak” a vezetője?- Majd ezt is megtudja, ne aggódjon - válaszolt Alex. - Milyen állapotban van? Fel tud ülni a lovamra?

Mihályfi feltápászkodott, s meglepődve tapasztalta, hogy egyáltalán nem sérült meg olyan komolyan, mint feltételezte. Tudott járni, fel tudott ülni Alex lovára is, bár fájtak a sebek, melyeket a papagáj ejtett rajta, de ezt a fájdalmat el tudta viselni.

Kényelmetlen volt a lovon ülni. Gyorsan vágtattak be a városba, melyből Mihályfi nem látott sokat. Legfőképp üres utcákon és komor, lepusztult, fekete épületek mellett haladtak el, csupán néhány ember kószált az utcákon, akik alaposan szemügyre vették a lovasokat, Mihályfit is, s meglátván őt, általában sugdolóz- ni kezdtek. O pedig ebből semmi jóra nem következtetett.

A tömlöcbe vetés szertartása gyorsan és minden teketóriázás nélkül lezajlott. A rabot leráncigálták a lóról, ketten megragadták, és egy verembe hajították, melyet azonnal le is zártak. Rácsok választották el Mihályfit a szabadságtól, de a rácsok között természetesen nem szűrődött le hozzá fény, mert itt nem is volt semmiféle fény.

Mihályfi Fülöp börtönélete egyhangúan telt. Nem tudta, mennyi az idő, nem volt nála a karórája, így azt sem tudta meghatározni, mennyi időt tölt fogságban. Csak azt tudta, hogy teljesen egyedül hagyták, nem nézett rá senki, nem látott és hallott semmit és senkit, teljesen elszigetelődött mindentől. Ha odafönt lett volna börtönben, talán madárcsicsergést vagy a szél susogását hallhatta volna, itt azonban semmiféle nesz nem adott jelt róla, hogy a tömlöcön kívül még létezik valamilyen világ. A rab először csak időérzékét vesztette el, később világérzékét is, nem tudta, hol is van és honnan is jött tulajdonképpen. Ahogy telt az idő, elméje annál gyengébben működött.

Egyszer csak vendége érkezett. Kinyílt a tömlöc, Mihályfit pedig felránci- gálták a felszínre. Megint Alex állt előtte, furcsa, mulatságos egyenruhában, mely zöld színű volt, a vállán pedig rózsaszín pamacsok díszelegtek. Alex arca sokkal kevésbé volt mulatságos. Megvetően pillantott a fogolyra, majd azonnal intett embereinek, hogy fogják meg és láncolják meg. Mikor rákapcsolták a durva láncokat, lábaira és kezeire is, vonszolni kezdték a földön húzva. Hosszú ideig vonszolták