Irodalmi Szemle, 2004
2004/9 - Szalay Zoltán: Egy tisztességes polgár a csatornában (novella)
Egy tisztességes polgár a csatornában megtétele után újabb lekopaszodott emberi hullára akadt. Ezek a csontok már inkább szanaszét hevertek, semmi nem tartotta őket össze. Ezek után még sok-sok csontvázzal találkozott, legalább egy tucatnyival, de egy idő után újra üres lett minden. Már-már kezdte azt hinni, soha semmivel nem fog itt többé találkozni, mikor furcsa suhogás hangját hallotta meg a magasból a feje fölül. Olyan mélyen volt a felszín alatt, hogy fölötte magas tér terült el, s odafönt suhogott valami. Mihályfi azonban hiába nézett jobbra, balra, előre, hátra, nem látott semmit. Addig, míg elő nem tört a feketeségből egy repülő szörny, mely a mitológiai hárpiákra emlékeztetett, s egyenesen Mihályfi feje felé tartott. O pedig hiába hajolt egyre lejjebb és lejjebb, nem tudta kikerülni, hogy a lény éles csőrével a vállába kapjon. Mihályfi megsebesült, s mikor a támadó tovasuhant, utánanézve láthatta, hogy ez nem egy mesebeli szörny, hanem egy hullámos papagáj, méghozzá az ő szószátyár Szajkója. Mikor ezt tisztázta, a madár azonnal újra lecsapott, nekirepült Mihályfinak, aki a földre vetette magát, mire Szajkó beletépett a hajába, s megint eltűnt. Mihályfi ekkor felállt és rohanni kezdett, de továbbra is hallotta a suhogást. A madár újra támadott, ő pedig hiába vetette magát a földre, egyre több sérülést szerzett, mert papagája újra és újra belecsípett a hátába. Eszeveszett rohanásba kezdett, csakhogy nem volt hova rohanni, mert mintha nem is létezett volna tér idelent, mintha egy helyben futott volna. Legalábbis ezt hitte. Testéből ezernyi forrásból csurgott már a vér, s elkeseredetten rogyott a földre, miközben a kérlelhetetlen madár tovább támadta, bele-belecsípett, majd tovasuhant. Mihályfi elhatározta, hogy itt lefekve várja ki a halált, mellyel papagája kívánja büntetni. Lódobogás zaja váltotta fel a suhogás neszeit, s Szajkó eltakarodott. Mihályfi alig tudta felemelni a fejét, legyengült ugyanis a madárral vívott küzdelemben, de mégis felemelte, mert kíváncsi volt, mi okozza a hangokat. A hangokat lovak okozták. Mihályfi legalább öt lovat látott, a lovakon pedig lovasok ültek, mind erős és sudár embereknek tűntek, 3 egy kicsit meg is ijedt tőlük. Nem merte jobban szemügyre venni az embereket, inkább lehajtotta fejét, s várta, mi fog történni. Akkor az egyik jövevény leugrott lováról, és Mihályfi mellé sétált.- Tud menni? - kérdezte a lovas. Mihályfi Fülöp azon nyomban felismerte a hangot. Alex volt az, s mikor felpillantva megnézte az arcát, az is csak ezt igazolta. Alex most is ugyanolyan ellenszenves volt, mint reggelente a bank épülete előtt, csakhogy most éppen nem dohányzott. Mihályfi még soha nem látta őt cigaretta nélkül.- Alex... - nyögte. - Ez a papagáj... Megtámadott engem. Már azt hittem, meg fog ölni.- Még jó, hogy megtámadta - vágta rá Alex. - Szajkó mindenkit megtámad, ez a szórakozása. Örüljön, hogy élve megúszta a vele való találkozást. Bár nem garantálom, hogy az öröme sokáig fog tartani.- Ezt meg hogy érti? - kérdezte meglepődve Mihályfi.
