Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - VENDÉGKRITIKA - Elek Tibor: Az esszéista tudós és a tudós költő (Tőzsér Árpád Milétoszi kumisz c. kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE VENDÉGKRITIKA ELEK TIBOR Az esszéista tudós és a tudós költő Tőzsér Árpádnak ez a tavasz nemcsak a régóta megérdemelt Kossuth-díjat hozta meg, de két új kötetet is hozott: már a Budapesti Könyvfesztiválra megjelent a Kalligramnál a tanulmányait, esszéit, jegyzeteit tartalmazó Milétoszi kumisz című munkája, az Ünnepi Könyvjétre a Széphalom pedig kiadja az elmúlt években írott versei egy részét és a korábban már kötetekben is megjelent versei egy sajátos szempontú válogatását összefoglaló Tanulmányok költőportrékhoz című (Új és kevésbé új versek a versről és költőkről alcímű) kötetet. Az esszé- és a verskötet e- gyütt tárgyalását nemcsak a majdnem egyidejű megjelenésük, de a köztük lévő nyilvánvaló összefüggések, kapcsolódási pontok is lehetővé teszik. Már egy 1978-as Tóth Lászlónak adott interjúban azt mondja Tőzsér: „Szeretném felszámolni műfaji hasadtságomat, verseimet tanulmányaimhoz közelíteni, esszéimet verseimhez. így talán bekerülne lírai szövegeimbe az a világidő”. A nyolcvanas években feltehetően részben ez a törekvés vezette el azokhoz a sajátosan formált prózaversekhez, esszéversekhez, melyek gyakorta éppúgy a középeurópai köztes lét-, lét nélküli tudat-gondolatot fogalmazták meg, mint számos korabeli esszéje, publicisztikája. A versek és az esszék, tanulmányok legújabb gyűjteményének ezúttal is van egy (de bizonyára több is) újra és újra megfogalmazott, kifejezett közös gyújtópontja, ami nagyon leegyszerűsítve, az én olvasatomban, a versbeli én relativizálódása vagy decentráltsága és megsokszorozódása gondolatában jelölhető meg. Költőink között Tőzsér Árpád egyike azon keveseknek, akik egész pályájuk során rendkívüli érzékenységgel (ahogy maga fogalmazott egyik versében) figyelik és követik a kortárs irodalmi folyamatokat, mozgásirányokat, akik tájékozódását, eligazodását nagy világirodalmi műveltségük, olvasottságuk is segíti, és akik tudatosan törekszenek a legmodernebb irodalomelméleti iskolákkal is lépést tartani. Mindez talán abból is következik, hogy maga is irodalomtudós (évekig a pozsonyi egyetem tanára), irodalomtörténész, kritikus, aki számára, mondhatni, követelmény nemcsak a világirodalom és a magyar irodalom trendjeiben, hanem a divatos elméletekben is tájékozottnak lenni. Az viszont már az egyéni hajlamaitól is függ, hogy mindezzel alkotóművészként vagy akár irodalomértelmezőként milyen viszonyt alakít ki, hogy mit és hogyan hasznosít a tanulóságokból saját költői világának és teóriáinak megformálása során. Tőzsér Árpád új esszékötete és verseskötete erről a bátran ambivalensnek nevezhető viszonyról és a hasznosítottakról hol közvetlenül, hol sokszoros áttételeken keresztül vall. * * * A tanulmányok, kisesszék szerzője szóljon bár a kortárs magyar líra jellegadó alkotóinak (Orbán Ottó, Tandori Dezső, Lator László, Kukorelly Endre,
