Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - Bereck József: Mese - nincs! (részletek egy meseenciklopédiából)
Bereck József lyik pillanatban egy hegymélyi manó ronthatna ki belőle, gonosz kacagással és hangos kardcsörtetéssel űzve messzire a szelíd és csöndes éjszakai csillaglepkéket és holdszarvú bogarakat. Talán még az alvó patakocskába is beletocsogna, hogy az ezüsthalak éji nyugalmát megzavarja. Olyan félelmetes ilyenkor ez a nyílás, mintha a gonosz Koffok táboroznának véget nem érő belsejében: az apró és fekete Koffok, akik éjfélkor kidugják bibircsókos orrukat, körbeszaglásznak, hogy azután irtóztató kaffogásokkal még a mélyen alvó sünkutyát is felébresszék. Olyan félelmetes ilyenkor ez a lyuk, mintha az éji sötétség belőle bújt volna elő, hogy rátelepedjen a vidékre. Ám az ősidők óta az óriásfák sűrűjében élő kéregmanók, akik igazán szavahihető népség, azt mondják, lakatlan ez az odú. Egyszerű lyuk csupán, melyet talán valóban egy sziklafaragó törpe készített réges-régen. A kéregmanók azt is látták, amikor néhanap mindenféle meselények járják körül, aztán továbbállnak. Bizonyára nem akarják elfoglalni a boldogan sétáló hegyi tündér magára maradt lakását, vagy megzavarni a szenderke édes heverészését. Éjjelente pedig még a legbátrabbak is messze elkerülik, hiszen senki sem vágyik egy hegymélyi manó váratlan társaságára, hát még a gonosz Koffok éktelen hangoskodására! Így csak a szellő vagy a holdsugár les be egy-egy rövid pillanatra a lyuk belsejébe. De azért ők is csak óvatosan. Sohasem lehet tudni... M mese (A világgá ment könyvoldal) Egyszerű, rövidke mese vagyok, elférek egy könyvoldalon. Még ahhoz sem ragaszkodom, hogy illusztráció díszítsen. Egyedüli vágyam, hogy szeressenek a gyerekek. Ez azonban nem is olyan egyszerű. Az történt ugyanis, hogy a könyvet, amelyben sok-sok társammal nagy egyetértésben lakom, eddig nem tapasztalt erővel behajították a sarokba. Én pedig kirepültem a könyvoldalak közül. Hiába kapaszkodtam körömszakadtáig... Várható volt, hogy egyszer ez így fog történni velem. Pedig egy mesekönyv nem tollaslabda, bumeráng vagy papírsárkány, hogy állandóan a lakás légterében röpdössön. Vagy a szőnyegen csúszkáljon, mint egy jégkorong. Márpedig ebben a lakásban - szörnyűség - ezt csinálják velünk. Micsoda megrázkódtatásoknak vagyunk kitéve! Azok a koccanások, ütődések, puffanások...! Jó szívvel adott ajándékként kerültünk a házhoz. A pompás mesegyűjtemény azonban, amelynek lapjairól kelletjük magunkat, távolról sincs olyan becsben, mint amilyen kijárna neki. A ház gyerekei az örökös tévézés szüneteiben úgy dobálják, rugdalják szegény könyvünket, mint egy rongylabdát. A firkálásaikat pedig jobb nem említeni. A ház felnőtteivel sincs nagyobb szerencsénk: nemegyszer odatettek már bennünket a forró lábas vagy fazék alá. Kicsúszván a védelmet nyújtó lapok közül, itt találtam magam az előszoba sarkában. Szánnivalóan csupaszon, mint egy csiga, amelyik elvesztette a házát. El
