Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - Bereck József: Mese - nincs! (részletek egy meseenciklopédiából)
Mese - nincs! aztán bódultán (vagy megrészegülten?) röpködni kezdett az olvasólámpám égője körül, bársonyos, puha szárnyaival csapkodott a falon, szóval, tűrhetetlen zajt csapott, nem szenvedhettem tovább. Elhatároztam, hogy megsemmisítem. Dühvei határoztam el, nem megfontoltan és hóhérközönnyel, mert ehhez túlságosan is mimó- zalélek vagyok. Előbb puszta kézzel akartam elkapni, de sehogy sem sikerült, meg aztán, attól is féltem, hogy a végén leverem az asztalról az évek során a szívemhez nőtt olvasólámpát, amely körül a lepkém játszadozva (vagy megrémültén?) körözött. Fogtam egy újságot, szelet csaptam körülötte, és addig csapkodtam a nagy papirossal és űztem a szobában ide-oda a szegény párát, míg ki nem fárasztottam. Amikor pedig kifáradt, letelepedett a falon. Hiába hajtottam rá azután a szelet, nem röppent föl. Ekkor gyorsan keményre hajtogattam az újságot, s a kifárasztott lepkére csaptam vele. Tudtam, hogy kész, hallottam, hogy koppan a bársonypuha teste, s láttam, mert egy utolsó, kíváncsi pillantást vetettem rá, amint az asztallapon hanyatt fordulva megrezegteti a lábát. És láttam még valamit, amire az első pillanatban elcsodálkoztam. Két gombostüfejnyi szeme rám villant: szemeiben egy pillanatra két kicsi égő gyulladt ki. Egy hunyorítás volt az egész, az utolsó hunyorí- tás. Végigfutott hátamon a hideg. Felvillanó, majd kihunyó szemei arra figyelmeztettek: fényt oltottam ki! Ly lyuk (Szenderke) Valahol messze-messze, ahová még az óriások is csak nehéz és fáradságos utakon juthatnak el, áll a Nagy Szikla. Sűrű erdő öleli körül, óriásfáit még az Első Tündérkirály népe ültette. A Nagy Szikla mellett patak csörgedezik, vizét ezernyi ezüsthal, rákocska és fényes házú csiga lakja. Ahol a patak először kezdi nyaldosni a hegy lábait, ott mélyen a sziklafalba nyúlva egy lyuk van. Nem olyan apró, mint egy tücsökház, de nem nevezhető azért barlangnak sem. Egy róka bizonyára beférne a nyílásán, ám egy vaddisznó már csak épphogy bekukkanthatna sötét belsejébe. Titokzatos lyuk ez. Amikor odakint süt a nap, csicseregnek a színes madarak, az ember azt hinné, talán egy hegyi tündérke lakik benne. Egy kicsi tündér, aki reggelente az első madárdalra kilibben a nyíláson, megfürdik a patak hűs vizében, hogy azután egész nap gondtalan boldogságban sétáljon a vidék csodái között, és csak alkonyaikor térjen vissza aludni. Vagy egy kedves kis szenderke pislog belőle kifelé, álmos-kíváncsi szemeivel. Egy puha bundájú, bojtos farkincájú szenderke, aki egész nap és éjjel félálomban heverészik, miközben odakint nyüzsög és za- jong és zsibong és szorgoskodik mindenki. Mondom, szép időben, fényes nappal olyan barátságos ez a lyukacska, mintha valami sziklafaragó törpe vájta volna hosz- szú évekkel ezelőtt, talán csak a környék lakóinak gyönyörködtetésére. De éjszaka! Bizony, ha egy fáradt vándor mellette pihenne le aludni, nem lennének szépek az álmai! Úgy tátong fekete mélye a sötétségben, mintha bárme
