Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Kiss Noémi: „Cili én vagyok” avagy a régimódi textuális tér (Szabó Magda: Für Elise)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE a beszélő nyelvezete: az idős narrátos visszatekintése a korábbi tudatalattira ugyanazon a hangon szól a regényben, mint a fiatal Magdolna öntudatlan beszéde. (Szabó Magda) Ám be kell látnunk, a Für Elise osztatlan sikere épp a régi- módiságában áll. A múltját elemző idős elbeszélő én Jókai Mór, Kaffka Margit és Tormay Cecil regényművészete alapján, Vergilius retorikai példáival és saját „későbbi” regényalakjai nyomán kezdi el kibontani életét. Az Abigél, az Okút és a Régimódi történetek eseményei éppúgy a mintái, mint a latin Annalesek mondatai vagy az európai mitológia világa. Feltehetően az olvasók e példák alapján a lineáris cselekményesség kiszámíthatóságát és a közvetlen közlési módot kedvelik, s mikor az írónő új könyvét több ezer példányban megvásárolták, egészen biztosan nem csalódtak. Szabó Magda könyve elején kéri az ismeretlen olvasót, hogy most gondoljon rá, mert egyszer ő is emlék lesz. Ezzel a kéréssel vezeti őt az emlékezet labirintusába, hogy élete kilencedik évtizedében az idősödő elbeszélő elkerülhetetlenül nézhessen szembe a múló idővel (ahogy a Színek és évek, vagy legújabban Rakovszky Zsuzsa regényének, A kígyó árnyékának visszatekintő narrátora). Szabó Magda reprezentatív arcképe az egész hátsó borítót befedi. Sminkkel borított, enyhe mosollyal takart közismert asszonynak az arca néz ránk; egy igazi dáma, hölgy, özvegy, akit a történelem, a latinos műveltség és az irodalom ihletett, és akit a szigorú református hit és erkölcs nevelt 1939-ig Debrecenben, a Kossuth utcában, a Dóczi Gedeonról elnevezett református leánynevelő intézetben. A könyv így nemcsak tematikusán a reprezentáció eszköze, hanem kettős emlékezet: az Európa Kiadó és a debreceni Alföldi Nyomda az impresszumban tiszteleg az írónő előtt. A sokáig hallgatásra késztetett, ám hamar nemzetközi sikerű művek méltatói közt korábban megtalálhattuk Kabdebó Lórántot, Németh G. Bélát és Dávidházi Pétert. Szabó Magdában a méltatások ellenére maradt némi tüske, s ezt a múltbéli sérelmet úgy érzi, ahogy interjúiban is olvashatjuk, újra és újra meg kell írnia, nyilvánosságra kell hoznia: addig járnia a múltba, amíg el nem csitul az az ambiciózus fájdalom, melyből az életrajzi ihletű Für Elise is konstruálódik. Alapvetően ebből az indíttatásból született a regény, akárcsak elődjei, ezért áll fenn benne az átjárás lehetősége az életmű más textuális terei, a valós személyek és az irodalom közt. A Für Elise az értékeket csak ritkán közvetítő könyvek piacán hozta a Szabó Magda-művek régi formáját, hamar az eladási listák élére került. Joggal ünnepelhetett tehát a magyar irodalom. Nagyjából a siker hatása alatt alakult a regény kritikai fogadtatása is. Károlyi Csaba írása az Elet és Irodalom (2003, 47. évf. 1. szám) az elégtétel könyvének nevezi a Für Eliset. Szerinte ez az elégtétel onnan nézve (a történelem felől) kegyetlen, innen nézve megmosolyogni való, a mű központi intenciója ugyanis olyan tabuk felfedésére utal, melyek nagyrészt politikai jellegűek. Ezt támasztja alá Németh G. Béla korábbi tanulmánya (Irodalomtörténet 1997/3.), mely szerint az, hogy Szabó Magdának nem jelenhetett meg könyve 1949 és 1958 között, azt eredményezte, hogy akkoriban írt regényei küszködtek a kimondás határával. Ehhez Károlyi Csaba hozzáteszi: „most, hogy bármit megírhat,
