Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Pécsi Györgyi: A Németh László-emlékkönyv ürügyén
KÖNYVRŐL KÖNYVRE lag is jelentős réteg elvárása, igénye korántsem kapta meg azt a médiatámogatást, amelyet szellemi súlya miatt akár meg is kaphatott volna (meg kellett volna, hogy kapjon). Ha nem föltétlenül az egyetértés, legalább a sokat hangoztatott és nevét oly sokszor hiába vett másság tudomásulvétele jeléül. Nem könnyű eldönteni, hogy azért nem lett-e átütő(bb) a centenárium, vagyis maradt a szakmán és a „kihalófélben lévő tisztelgők” (igen népes) körén belül, s azért nem vált belőle társadalmi „ügy”, mert történeim ileg-eszmetörténetileg valóban meghaladottak gondolatai, művei pedig esztétikailag, vagy azért, mert a szellemi elit (nem föltétlenül az irodalomtörténészek) - sokadjára már - nem akarta megszólítani az életművet (az életmű legfőbb ü- zenetét, azt, hogy legyen erkölcsi bátorságunk saját történelmi helyzetünket megfelelő komolysággal és súllyal újragondolni), amelyhez a kulturális (akkor éppen Fidesz-MDF-kormány) vezetésnek sem volt kedve megadni a szükséges médiatámogatást. Hajlok rá, ez utóbbiról van szó, bár elismerem, vakon tapogatózom. Korunkban látszólag minden a kommunikációt szolgálja — tudományos projektek, szakemberek sokasága méri a társadalom pillanatról pillanatra változó kondícióját, véleményét stb.-jét -, még sincs korrekt fogalmunk a magyar társadalom reális énképéről, jövőképzetéről, és persze arról sincs, hogy pillanatnyilag milyen és mekkora a némethi életmű valóságos kisugárzása. Mérni inkább csak azt lehet(ne), hogy a vezető médiumok által közvetített normatívákhoz milyen módon viszonyul a „befogadó” (igen, nem, nem tudom, nincs véleményem). Talán csak annyi mondható bizonyossággal, hogy értéke a szellemi tőzsdén - az érdeklődést életben tartó, időnként föl-föl lobbanó parázs viták ellenére is - összességében folyamatosan csökken. * * * Az említett ellentmondások megléte mellett kellett tehát a Németh Lászlóén) lékkönyvet összeállítani, amely,jó lélekkel elmondható, komoly tisztelgés az évforduló alkalmából rendezett tudományos tanácskozások anyagából, folyóiratokban megjelent publikációiból. A mennyiségileg is hatalmas némethi életműnél mára már talán csak a Németh-recepció lehet nagyobb, amely a centenárium idején hirtelen, követhetetlenül megsokasodott. A szerkesztők, Monostori Imre és Olasz Sándor munkája elismerést érdemlő. A gondosan összeállított kötetben közel félszáz szerző dolgozata jelenik meg, az életművet kutatóké, illetve azoké, akiket az életmű bizonyos része (színháztörténet, Bibó-párhuzam, népi mozgalom, Németh or-vosi eredményei) érintett meg. Egy kis kitérő: természetesnek tartom, hogy az emlékkönyvet a Tiszatáj folyóirat kiadója gondozta és jelentette meg, hiszen ez a kis („vidéki”) műhely indította el a rendszerváltozás utáni idők legjelentősebb szellemi vállalkozását, tette föl a Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk? kérdéssorát (és szerkesztett majd azonos címmel a reflektálásokból kötetet 2000-ben), amely-jellemző szellemi közéletünk lompos szórakozottságára, vagy egyszerűen csak észrevétlenül átcsúsztunk már a média vezérelte tömegdemokrácia korába, és mert nem lett „levezényelve a projekt” - tökéletesen észrevétlen és visszhangtalan maradt. Holott a tiszatájas kötet - meglehetősen egyenetlen színvo
