Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Pécsi Györgyi: A Németh László-emlékkönyv ürügyén
KÖNYVRŐL KÖNYVRE nala ellenére is - problémaérzékenységével, a némethi gondolatok újrafÖlvetésével legalább anynyira tekinthető „Németh László-emlékkönyv”-nek, mint e mostani. Vagyis, önmagamat cáfolva, ma is megvan az erkölcsi bátorság, de a hang nem e- lég erőteljes, alig észlelhető - mindent lefed és a legutolsó sejtig átjár a politika, minden megszólalás azonnal politikai („mienk” és „ellenség” kontextusba kerül, jóllehet a szellemi fórumtól mi sem kellene idegenebb legyen, mint a szellem napi csatározások-ra való aprópénzre váltása, és mi sem természetesebb, mint a világunk egészéről való gondolkodás - különösen sorsdöntő órákban. Egy emlékkönyvet összeállítani roppant kényes, elkerülhetetlenek az érzékenységek (minden szakértő és valamennyi érdemes írás nem lehet benne), és persze hallgatólagosan egyfajta protokolláris elvárás is működik. (Itt: Németh László ’56-os szerepét elemzi két dolgozat, illetve a hipertóniás levelek kaptak nagyobb hangsúlyt.) Elismerve, hogy nem létezhet olyan összeállítás, amely mindenre és mindenkire tekintettel tudna lenni, valamint hogy nincs oly tökéletes emlékkönyv, amely ne lehetne még tökéletesebb, ez megpróbált egész lenni a maga szerkesztői elvei szerint, tematikájában egyetlen dolgot mégis hiányolok: Németh László pedagógiáját és pedagógiájának örökségét. Az orvosi szerep kapcsán írja Sipka Sándor, hogy a minőségbiztosítás fogalmától hangos az orvosi szakma; nos, az oktatásügy is ettől hangos. Figyelemmel olvastam volna arról, hogy vajon a mai „az oktatás minőségbiztosítása” fogalom és annak gyakorlata rokonítható-e a némethi minőségeszménnyel, vagy homlokegyenest szemben áll azzal. Hogy e mostani végső értelmében nem egyebet jelent, mint a transznacionális tőke igényének megfelelően a világon mindenütt ugyanazt a kompatibilis munkaerőt legyártani, amely a világ bármely zugában képes megfelelő színvonalon kielégíteni a munkaerőigényt - mondjuk, ha Győrben bezárnak egy kekszgyárat, akkor minden további nélkül a szibériai őslakosok vagy a szingapúri gyermekmunkások is képesek legyenek ellátni a munkaköröket. Sipka Sándor okos és szép szavai az orvoslás minőségbiztosításáról bizakodva töltenek el, de én egy közönséges náthával is óvakodnék orvoshoz fordulni. Tudni a létező paradoxont: Magyarországon világszínvonalú az orvosképzés és a továbbképzés, s e téren is N. L. hipertóniás meglátása „annyira korszerű, hogy hihetetlen” (Fenyvesi Tamás), hogy N. L. volt, korát megelőzve, a minőségbiztosítás „legeredetibb szentje” (Sipka), ennek ellenére a mortalitási arány és a közegészségügy - tapodtat nem haladtunk - ma is katasztrofális. Vagyis rengeteget tudunk, de változatlanul nem látunk, és - miként a kötet szerzőinek többsége - Sipka is a Németh által megfogalmazott örök alapkérdéshez jut vissza. „Az életszínvonalnál fontosabb az erkölcsi színvonal.” Az emlékkönyv, amennyire lehetett (nem mindig lehetett) igyekezett a szakmaiságon (irodalomtörténeti, esztétikai értelmezésen) belül maradni. Fő vonalaiban kronologikusan tekinti át az életművet, így egyfajta korrekt, teljességre törekvő monográfiának is tekinthető, olyan közös tudásnak, amelyben szerencsésen különböző nézetek, értelmezési szemléletek kaphattak helyet. Az írásokat a hig
