Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - TALLÓZÓ - Takács Péter: Deák Ferenc magyarsága
TALLÓZÓ igényességgel végezte Deák államférfiúi tevékenységét. Sohasem improvizált. Ezt érezte meg Ady, amikor „profán gesztusú nagy poétának” nevezte, aki „legjózanabbnak látszó alkotásai közben is az állandó poéta”. Az 1832-1836-os országgyűlésre készülődés izgalmait, 1833 tavaszát-nya- rát leszámítva, a politikai életben való forgolódáshoz nem volt kedve. Részéről nem szerepjátszás a magánleveleiben minduntalan visszatérő panasz és bosszanko- dás, amiért belekényszerült a politikai élet forgatagába. Kényszer szülte politikus volt. Becsületből, erkölcsi kötelezettségből vállalta a politikusi élet gyötrelmeit. Legszívesebben az ország lakóit polgárosító társadalompolitikai törvényekkel foglalkozott. Ha országgyűlési vitatéma volt a jobbágyfelszabadítás, elemében volt. Az ősiség eltörlése mellett indulatosan is érvelt. A közterheket a törvény megszületése előtt felvállalta. Küzdött a felekezetek egyenjogúsításáért, a katolikus autonómia megvalósításáért. Társaival, főleg Szalay Lászlóval az európai jogászok elismerését kiváltó büntető- és polgári kódexet szerkesztett. Érveivel és tekintélyével támogatta Eötvös József népiskolai és nemzetiségi törvényjavaslatát. 1848 őszén a szőlődézsma és a földesúri regálék megváltását célzó tervezetet készített az országgyűlés számára. 1848 késő nyarán, kora őszén szerepet vállalt a hor- vát-magyar megbékélést a két állam különválásának az árán is biztosító törvény- tervezet előkészítésében. Ha ilyen és hasonló kérdések kerültek napirendre, elemében volt. A legkisebb sikert is tudta méltányolni, és irigység nélkül engedte át másoknak az érdemet. Amikor az ő vezérsége mellett az 1839-1840-es ország- gyűlésen törvényt alkottak az önkéntes örökváltságról, azt Kölcsey emlékének szentelte. Tapasztalnia kellett azonban, hogy a rendiség felszámolása során a politikusok minduntalan beleütköztek az uralkodóház, az örökös tartományok és Magyar- ország közjogi kapcsolatát érintő kérdésekbe. Ennek a viszonynak a rendezetlensége 1848 szeptemberében hadi konfliktushoz vezetett. Az optimistább politikusok - részben a német egység várható demokratikus megoldása kapcsán - a tiszta perszo- náluniót vélték megvalósíthatónak, s önálló hadseregről és pénzügyről álmodtak. Nem volt idegen a gondolat Deáktól sem, de a korábban már említett félelmei miatt mindvégig ragaszkodott az 1723-ban elfogadott Pragmatica Sanctióbán rögzített alkotmányos alapelvekhez, s amikor a konfliktus rendezésének tárgyalásos útja lehetetlenné vált, félrehúzódott Kehidára. Nem tartott Kossuthtal, de az udvarral sem. 1849-ben nem ment el Debrecenbe. 1850 áprilisában határozottan visszautasította Anton Schmerling hívását, aki a magyar magánjog kérdéseiről óhajtott vele gondolatot cserélni: „A közelmúlt idők gyászos eseményei után... lehetetlenség, hogy én nyilvános ügyekben közreműködhessek” - üzente Bécsbe, az ország elitjének adva példát a passzív rezisztenciából. Az események és tények többnyire ismertek. Deák Ferenc 1854-ben Pestre költözött. Ekkortól az ország központjából irányította a nemzeti erők összefogását. Az 1859-ben elmélyülő gazdasági és politikai válság, a hadsereg kudarca felvillan-