Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Szalay Zoltán: Ártatlanság, Csipp-csöpp (novella)
Csipp-csöpp- Ez nem lehet igaz! - siránkozott Apród úr, mert újra felébredt. Majdnem elbőgte magát, de azt nem engedhette volna meg magának. Ránézett az órára az éjjeli szekrényén. Háromnegyed négyet mutatott. Hétkor fel kell kelnie. Addigra oda kell érnie a Mindenhatóhoz az aranydossziéval. De megint csöpög a víz. Hol? Duzzogva ment ki a fürdőszobába, ahol minden mozdulatlan volt. Nem látott egy szem vizet sem sehol. A falon nem volt többé vízcsap. A kád csapja pedig aludt. TLACCS! Apród úr hosszú percekig hallgatózott, megpróbálta felderíteni, milyen irányból jön a hang. Utálatos egy játék volt, de ezzel most nem szabadott törődnie, érzelmeit, indulatait el kellett fojtania. Járkált a lakás egyik részéből a másikba, kutatva, honnan jön a hang, hol játszadoznak a csalafinta vízcseppek. Több mint fél órára volt szüksége, hogy rádöbbenjen: a szomszédban. Apród úr egy négyemeletes társasházban lakott. Gyakorlatilag egyetlen szomszédját sem ismerte, de mindet utálta. Utálta, hogy zenét hallgatnak, meccset néznek, vacsorát főznek, szeretkeznek, veszekednek, zuhanyoznak, járkálnak, szóval, hogy egyáltalán élnek. Legszívesebben mindüket elüldözte volna innen. Most pedig még egy ilyen merényletre is vetemedtek: felverték őt. Apród úr nem habozott. Kibújt pizsamájából, kényelmes, otthoni ruházatot öltött magára, fogta szerszámosládáját, s miután gondosan bezárta lakását, nekilátott a szomszédja zárjának megbütyköléséhez. Maga sem tudta, hogyan, de teljesen szétbabrálta a zárat a szerszámokkal, így bejuthatott a lakásba, ahonnan a zavaró hangok érkeztek. Egy öregember és egy öregasszony aludt az egyik szobában. Apród úr belesett hozzájuk, aztán pedig megkereste a fürdőszobát. Jól sejtette. A vízcseppek most itt játszották kedvenc játékukat. Szórakozásuknak Apród úr a jól bevált módszerrel vetett véget. Leszerelte a csapot, ügyelve rá, hogy az alvó öregek ne ébredjenek fel a zajra, s magával is vitte, nehogy a lakóknak eszébe jusson visszaszerelni. Munkája végeztével elégedetten simította végig a falat. Itt sem fognak többé ugrálni a vízcseppecskék. Mikor visszafeküdt, már hat óra volt. Egy órája maradt, hogy elvégezze a feladatot, amit a Mindenható jelölt ki számára. Elmerült hát az álomban. Rohant a folyosókon és az irodákon át, de a hivatalfőnökök csakhamar észrevették, hogy nála van az aranydosszié, és üldözni kezdték. A nyomában voltak, ő meg csak szaladt, sokat szaladt, már szinte biztos volt benne, hogy nem ér célba reggelre. Végül azonban hirtelen nekiütközött a Mindenhatónak.- Majdnem elkéstél - mondta az. Apród úr fejfájással ébredt. Egyáltalán nem tudta kialudni magát, s a buszban a munkába menet olyan mélyen elszundított, hogy majdnem elfelejtett leszáll- ni. Amikor leült az íróasztalához, úgy érezte, képtelen egyetlenegy pecsétet is leütni. Úgy érezte, most egész biztos hibázni fog. Annyira kimerült volt, hogy még Szín kisasszonnyal is faragatlanul bánt, ami pedig nem volt szokása.
